Aki a postabélyeggel bizonyította be, hogy sok kicsi sokra megy

Manapság, amikor már alig adunk fel postán levelet, de akkor is gyakrabban kapunk gépi díjbélyegzőt, nem pedig míves bélyeget, nehéz elképzelni, hogy ez a rendszer nincs kétszáz éves: Sir Rowland Hill ugyanis 1837-ben terjesztette be a brit kormány elé javaslatát, mely szerint bármely postai küldemény díja fél unciánként (mintegy 14 gramm) egy penny legyen, távolságtól függetlenül, és ezt az összeget a feladónak kelljen fizetnie. Az ötletgazda azzal indokolta a tervet, hogy szerinte a szegényebb néprétegek is bízvást igénybe vennék a szolgáltatást ilyen áron.

Hill 1795. december 3-án született a Worcestershire megyei Kidderminsterben. A társadalmi ügyek iránti érzékenységét otthonról hozta, atyja volt az egyik birminghami iskola igazgatója. Rowlandra már gyermekkorában jellemző volt, hogy ami a keze ügyébe került, azt megreparálta: iskolásként egy kis mellékes jövedelemhez jutott a tudományos kísérletekhez használt eszközök javítgatásáért. Ezt a mentalitást vitte tovább felnőttkorába is, először – mi mást – az apja által igazgatott iskolát költöztette „jobb” helyre és fejlesztette tovább, például tudományos labort, úszómedencét építtetett hozzá, valamint központi fűtést alakíttatott ki benne – 1819-et írunk, ez akkoriban kuriózum volt.

Következő reformeszméje Dél-Ausztrália volt: áldozatos szervezőmunkája hozzájárult ahhoz, hogy a területre nem költöztettek elítélteket (hiszen Nagy-Britannia az ötödik kontinensre börtönszigetként tekintett sokáig), és a mai Adelaide környékén afféle brit értékeken és ideálokon alapuló kolónia született 1834-ben, vallásszabadsággal és elkötelezettséggel a társadalmi fejlődés és a polgári szabadságjogok iránt.

Rá egy évre Rowland Hill újabb nagy fába vágta a fejszéjét, a postai szolgáltatások reformján kezdett munkálkodni. Addig ugyanis az volt a rendszer, hogy a címzett fizette a postaköltséget – emiatt azonban sokan kényszerültek lemondani a levelek átvételéről, ami nemcsak a családi kapcsolatokat, hanem a hivatalos vagy üzleti ügyintézést is ellehetetlenítette. A brit postát akkoriban fejetlenség, pazarlás, drágaság és lassúság jellemezte. A díjszabás is kusza volt: attól függött, mekkora távolságot kellett megtennie a levélnek és hány oldalas volt. Ráadásul a postai díjak fizetés alól mentesültek a nemesek, a parlament tagjai, a felsőház tagjai és a hivatalnokok – összességében a postaforgalom 12,5 százalékát ingyen kellett végezni.

Hill 1837-es javaslata „alacsony és egységes” díjszabást tűzött ki célul, amely a küldemény súlyán és nem a távolságon alapult. A korabeli felmérések ugyanis kimutatták, hogy a postai szolgáltatásban nem a közlekedés, a levelek szállítása a legnagyobb tétel, hanem a felvételi és a kézbesítési munka. Akkoriban még nem használtak borítékot, hanem az összehajtogatott levélpapír külső oldalára írták a címzést (mint ahogy ezt a Jane Austen-regények filmadaptációjában láthattuk). Hill ötlete az volt, hogy a küldő fizesse meg a postai díjat, méghozzá vagy szabványos levélpapír vásárlásával a postán, vagy pedig enyvezett, felragasztható bélyeg formájában.

A megfizethető díjaknak hála a legszegényebb néprétegeknek is módjukban állt levelet küldeni és fogadni. Ahogy bevezették az uniformizált rendszert 1839-ben, három hónap alatt 120 százalékkal nőtt meg postai forgalom. Az előre fizethető levéllapok nem bizonyultak kelendőnek, ám 1840 májusában megjelent a világ első felragasztható bélyege, amely az abban a hónapban 21. születésnapját ünneplő Viktória királynőt ábrázolta. A Penny Blacknek elnevezett enyvezett bélyeg nyomban sikert aratott, a későbbi változatokon már megjelent a bélyegíveken a perforált lyuksor is, amelynek köszönhetően a postáskisasszony könnyebben téphette le a kívánt számú bélyeget az ívről. A többi pedig, ahogy mondani szokás, már  (posta)történelem.