Hölgy a kanapén
Madame Récamier a napóleoni idők lélegzetelállító szépségű szalondámája volt, ám nevét egy róla elnevezett jellegzetes, kárpitozott heverőtípus őrizte meg.
Megdöbbentő, de egy 1920-as német némafilmet és egy 1928-as francia filmfeldogozást leszámítva nem készült mozgóképes alkotás a híres dámáról, aki Jeanne Francoise Julie Adélaïde Bernard néven 1777. december 4-én született Lyonban. Pedig története a filmvászonra termett: a számára kiszabott 71 év alatt a maga nemében páratlan életutat járt be, amelyet számos csúcs és megannyi mélypont jellemez – ezekből szemezgetünk a The Atlantic folyóirat 1864. októberi száma segítségével.
Juliette tehetős vidéki jegyző egyetlen gyermekeként cseperedik, majd tízévesen szüleit követve Párizsba költözik, ahol édesanyját minden társasági eseményre elkíséri, így hamar híre megy páratlan szépségének. Mindenkit meglepve azonban a számtalan kérő közül 15 évesen, az akkor 44 éves párizsi bankárt választja, Jacques-Rose Récamiert, aki a továbbiakban atyai szeretettel óvja és támogatja – házasságukat sem hálják el, sőt, egyes pletykák szerint Juliette talán Récamier törvénytelen lánya volt. Férje vagyonának köszönhetően szalonja az akkori politikai és művészeti élet divatos helyévé válik.
Egyik nap fényes luxusban él, másnap csődbe megy a férje. Előbb az úri társaság koronázatlan királynője, később Napóleon parancsára számkivetett menekült. Ám akár gazdag, akár szegény, udvarlóinak és csodálóinak száma változatlan. Éppoly lenyűgöző személyiség fiatalon, szépsége teljében, mint idősen és megvakulva. A szerencse forgandó volt életében, ám a másokra gyakorolt varázsa állandónak bizonyult.
Jacques-Louis David híres, a párizsi Louvre-ban látható festményén a gyönyörű Mme Récamier egy két végén kifelé hajló háttámlákkal lezárt, kecses lábakon álló bútordarabon hever. A díványt róla nevezték el rekamiénak, s azóta is nappali pihenő- és fekhelyül használják.
1849. május 11-én bekövetkezett halála után tíz évvel Madame Récamier fogadott lánya, Madame Lenormant rendezi sajtó alá a rá hagyott leveleket és személyes iratokat. Nem lehetett könnyű dolga, hiszen egy olyan nőt kellett híven bemutatnia, akiért a fél világ rajongott évtizedeken át. Ezt nem írhatjuk pusztán a szépség és a vagyon kontójára. Nemzedékeken és országokon átívelő népszerűségének, befolyásának titka, a kései krónikások szerint, csodás taktikájában rejlett, az pedig tulajdon egyéniségéből fakad: megkapó elegye veleszületett kedvességének, szívjóságának, önzetlenségének.
„Nála jobban senki sem tudta gyógyírrel enyhíteni azokat a sebeket, amelyekről nem vett tudomást a világ” – írta róla egyik hódolója.