Ókori portrékra bukkantak Egyiptomban
A Fajjúm-portrék holtakat ábrázolnak, és rendkívül élethűek.
Szakértők egy csoportja az egyiptomi Fajjúm város Garza nevű lelőhelyén folytatott feltárást – számol be a Heritage Daily. Az ásatás során egy nagy temetkezési építményre, illetve a Ptolemaida-dinasztia időszakára és a római korra datálható halotti portrékra bukkantak.
Fajjúm története az egyiptomi Óbirodalom idejéig nyúlik vissza, a településen a krokodilfejű Szobek kultusza volt jelentős. A Garza nevű helyszínen 2016 óta folynak feltárások, a falut Philadelphia néven alapították az időszámítás előtti 3. században. A most megtalált építményt kőtömbökből emelték, és több kamrát is tartalmaz. Padlója eredetileg festett volt, és egy sakktáblára emlékeztetett.
A struktúrában több leletet, köztük egyiptomi és görög stílusú fakoporsókat fedeztek fel. Több képmás is előkerült, a hasonló festményeket Fajjúm-portréknak nevezik – az első ismert példák a 19. század végén kerültek elő. A portrék igen élethűek, az arcokat a múmiákat fedő táblákra vitték fel.
A munkálatok során más tárgyakat, köztük edénytöredékeket is megtaláltak. Egy olyan terrakottaszobor is előkerült, amely Ízisz-Aphroditét ábrázolja, de démotikus és ógörög szövegeket tartalmazó papiruszokra is bukkantak.