Mit is jelent az advent?

Maga az advent szó latin eredetű, és kora középkori szokásokban gyökerezik, az időszak sok hagyománya viszont a 19-20. századi német területeken alakult ki.

A keresztény kultúra legismertebb ünnepe a karácsony, amely még a kevésbé vallásos háztartásokban is az év egyik legfontosabb családi eseménye. A karácsonyi időszak négy héttel december 25-e előtt, advent első vasárnapján megkezdődik, idén az ünnep december 3-án indult.
Maga az advent szó a latinból, az adventus Domini, azaz az Úr eljövetele kifejezésből ered, ami Jézus Krisztus születésére utal. Az ünnepi időszak hagyománya az 5. században, a kereszténység megszilárdulásával kezdett el kialakulni. Az első adventi példa Itália északi részéről ismert, ahol a helyiek böjttel, imával és a kereszténységen való elmélkedéssel heteken át készültek Jézus születésének napjára.
Az adventet ma már a liturgikus év első évszakának tekintik. Az ünnepet a november 30-ához legközelebbi vasárnappal kezdik, az időszak pedig december 24-én, karácsony estéjén ér véget. Advent minden vasárnapjához eltérő keresztény erények – szeretet, öröm, remény és béke – vannak rendelve.
Német hagyományok
A téli időszak sötétjében az adventhez köthető fényességet az örökzöldből készült koszorú, illetve a gyertyák szimbolizálják. A koszorút Johann Wichern német evangélikus lelkész 1838-ban használta elsőként, hogy segítse a gyülekezetet a karácsonyig hátralévő napok számolásában.
A modern adventi koszorúhoz négy gyertya tartozik, az első kettő és a negyedik hagyományosan lila, míg a harmadik rózsaszín. A szokás szerint minden vasárnap újabb gyertyát gyújtanak, a hívők pedig énekelnek, imádkoznak. Néhol egy ötödik, fehér gyertyát is elhelyeznek a koszorú közepén, amely csak szenteste ég.
Az advent követésére egy másik német hagyomány, az adventi kalendárium is elterjedt napjainkra. A naptár a 19. században jelent meg, a gyermekek ennek segítségével tudták nyomon követni az ünnepi időszakot. Egyes német evangélikusok az ajtókon, krétával, december 1-től jelezték a gyermek Jézus közeledését, máshol házi kalendáriumokat készítettek, amelyeket édességekkel, bibliai versekkel töltöttek fel.
Az első nyomtatott adventi naptárat Gerhard Lang nyomdász készítette 1908-ban. Lang az ihletet gyermekkorából merítette: anyja kartonból olyan kalendáriumot hozott létre, amelybe az ablakok mögé cukorkákat helyezett. A nyomtatott naptár rendkívül népszerű lett Németországban, a második világháború nyomora viszont kis híján elsöpörte a bolti naptár ötletét.
1946-ban Richard Sellmer készíttetett újabb darabokat. Amerikai kapcsolatai révén a kalendáriumok az Egyesült Államokba is eljutottak, népszerűségükön sokat segített, hogy 1953-ban lefotózták, ahogy Dwight D. Eisenhower elnök unokái nyitnak fel egyet.

Bár az advent jellemzően november végén kezdődik, a legtöbb kalendárium első dátuma december 1-e. Mára a naptárak igencsak üzleti központúvá és rendkívül változatossá váltak, a csokoládétól a dekorációkon át a szépségápolási termékekig megannyi tárgyat rejthetnek az ajtócskák.