Egy erődítmény romjai Ciprus szigetén
Ciprus északi partvonalán, a Keríniai-hegységben magasodnak épen maradt erődítmények, köztük Szent Hilárion vára is.
Ezt az erődítményt a bizánciak építették a 8-11. század között az arab támadások kivédésére, később a frank uralkodók megerősítették. Eleinte börtönként szolgált, majd a királyi család védelmét volt hivatott biztosítani így a Lusignan (Luzinyan)-dinasztia nyári rezidenciájává vált, egyben katonai bázisként is szolgált a maga 732 méteres tengerszint feletti magasságával.
Úgy tartják, nevét egy szerzetesről kapta, aki az arabok támadása elől menekült a szigetre. A hegyen ténylegesen élt egy tiszteletnek örvendő remete. Halála után vélhetően a követői építették az első monostort maguknak, ami a majdani erődítmény alapjául szolgált.
Az építmény történetének másik verziója, hogy egy szentről nevezték el, aki élete alkonyán itt töltötte napjait elmélkedve, imádkozva.
Ám az erődöt nem mindig Hilárionnak ismerték. Régebben Didymusként hívták a két csúcsa okán. A kifejezés ikreket jelent. Az egyik toronyban kapott helyet a királyi palota, egyéb szobák és kiszolgáló helyiségek a Lusignan időkből.
Maga az erődítmény három részből áll: alsó, középső, felső. Az alsó bejárati kaput körülölelő falak első számú védvonalként szolgáltak. A középső rész falait a bizánci és a Lusignan korban emelték, majd bővítették négyszintes királyi palotává. Szintén ebben a korban épült a már fent említett két tornyot is.
Az erőd „életéhez” fondorlatos, véres történet is kötődik. A 14. században, a fiatal II. Péter király koronázása zavargásokat okozott. A genovaiak (génuaiak) befolyása egyre nőtt, ez több genovai életébe került, ezért a Genovai Köztársaság megtámadta Ciprust. Péter helyett régensként uralkodott anyja, Eleonóra. II. Péter nagybátyja, Lusignan János, I. Péter uralkodó öccse, részese volt testvére megölésében. Eleonóra − férje meggyilkolásáért − csak várta, mikor jön el a megfelelő idő a bosszúállásra. János a genovaiak ellen Hilárion várába menekült bolgár zsoldosaival, akik jó haderőnek bizonyultak és derekasan védték a várat. Péter anyja eközben megbékélt a genovaiakkal. Gondolta, eljött az idő, hogy megbosszulja férje halálát. Látszólag kibékült Jánossal, majd levelében elhitette vele, hogy bolgár zsoldosai a megölésére készülnek. Mivel János hitt neki, a hír hallatán egyesével taszította mélybe zsoldosait a toronyból.
Immáron megnyugodva, egymagában visszatért Eleonórához Lefkosiába, ahol kegyetlenül meggyilkolták. Ezért viseli Szent Hilárion egyik tornya a János herceg nevet.
1489-ben a Ciprust fennhatóságuk alá hajtó velenceiek a többi várhoz hasonlóan, elhagyták, elrendelték a lebontását, ugyanis a lőfegyverek fejlődése miatt elvesztette stratégiai jelentőségét az erődítmény, valamint úgy vélték, hogy túl messze fekszik a tengertől. A teljesség igénye nélkül, amit elpusztítottak, az erődítmény szíve volt; a királyi palota szobáit és folyosóit, a templomot, a teraszt… A díszterem maradványai, a saroktorony és a Lusignan-kori boltívek még mementóként szolgálnak.
Írta: Kollár Edina