A robbanásmentes gyufa magyar feltalálója

Egyike volt a legtehetségesebb magyar vegyészeknek, aki tökéletesen elsajátította a kor új szellemében fejlődő új kémiát, amihez nagy bátorság kellett. Hogy miért? A tudós társadalom akkoriban ugyanis az ilyen típusú kísérletek meddőségét és elméleteinek tarthatatlanságát hirdette. Illik is rá az a mottó, amivel Irinyi János, az élete fő művének szánt, háromkötetesre tervezett könyvének, A vegytan elemei első kötetét indítja. Így szól: „Szorgalom és szenvedély – Herrmann”. Irinyi gyakran használt álneve volt a Herrmann, a név magyarázatát a korabeli Pesti Hírlapban találhatjuk meg: „Herr der Leidenschaften, und Mann der Worte.”, ami magyarul annyit tesz, mint „A szenvedélyek ura és a szavak embere.”

„A mottó híven tükrözi Irinyi János életpályáját: a lángoló hazaszeretettel párosuló, hatalmas szenvedély és a lankadatlan szorgalom jellemezte a kiváló intelligenciájú, nagy akaraterővel bíró, kiugró fiatalkori teljesítményt felmutató, briliáns tehetségű embert. Ragyogó
képességeinél és ifjúkori eredményeinél fogva sikert sikerre halmozhatott volna, ha 27 éves
korában, saját elhatározásából nem fordít hátat a fővárosnak, és 30 évesen nem hagy fel
elméleti munkásságával. A Tudományos Akadémia tagjává válhatott volna, megkaphatta
volna a vágyott egyetemi katedrát; ő azonban önként vállalt vidéki száműzetésbe vonult,
hogy a hátralévő hosszú évtizedekben hivatalnokként keresse meg a kenyerét” – írja Dr. Tószegi Zsuzsanna a Szorgalom és szenvedély – Irinyi János életútja és tevékenysége című tanulmányában.

A református, nemesi származású Irinyi család sarja, Irinyi János Nagylétán, a mai Románia egyik legnyugatibb területén született 1817. május 18-án. Később Debrecenben, majd Pesten tanult, ahol négy és fél év alatt nem kevesebb, mint öt tudományos értekezést írt és publikált. Óriási lendülettel vetette bele magát az akkoriban alakult Természettudományi Társulat, illetve az Iparegyesület választmányának tevékenységébe.

A kémiát a bécsi Politechnikumban tanulta, ahol egyik professzorának sikertelen kísérlete kapcsán jutott eszébe egy zseniális ötlet: a nem robbanó, hangtalan gyufa megoldása. A megvalósításig azonban több év telt el. Irinyi végül 1836-ban szabadalmaztatta a zajtalan és robbanásmentes gyufát. Hogy mi volt ebben az újítás? Az, hogy a fiatal feltaláló a foszforos gyufafejen a kálium-klorát helyett ólom-peroxidot használt. Irinyi ezután eladta a találmányát egy gyufagyárosnak, hogy az így szerzett pénzéből Berlinbe mehessen tanulni a Mezőgazdasági Főiskolára. Hazatérése után, 1840-ben  gyufagyárat létesített, megalapította az Első Pesti Gyújtófák Gyárát. Ennek fennmaradásáért azonban ádáz küzdelmet folytatott a hatóságokkal. A gyárat, tűzveszélyessége és néhány munkás megbetegedése miatt, 4 évvel később eladta.

„Irinyi János életével kapcsolatban sok tény mind a mai napig ismeretlen előttünk. Részben
oka ennek, hogy nem szerette a nyilvánosságot, nem írt önéletrajzot, arcképet is alig néhány
alkalommal engedett készíttetni magáról. A gyufa fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységéről azonban két ízben saját maga számolt be a sajtó nyilvánossága előtt – először 1863-ban,
másodszor 1880-ban. A sors különös fintora, hogy mindkét visszaemlékezést hírlapírói tévedések kényszerítették ki az önként választott visszavonultságban élő Irinyiből” – mutat rá Dr. Tószegi Zsuzsanna tanulmánya.

A feltaláló később részletesen megosztotta a tudós társadalommal, hogyan készítette el az első gyufaszálakat. Ahogy fogalmazott, „a „vilanyt”, vagyis a foszfort forró vízben felolvasztotta, majd szemcsésítette; miután ez kihűlt, hozzáadta az „ólompírt” (míniumot), majd arab mézgával keverte össze azért, hogy a keverék ráragadjon a fára. Tíz szál gyújtópálcikáról leszedte az akkor ismert keveréket, a helyére a saját maga által összeállított elegyet illesztette, majd otthagyta száradni”.

A gyár eladása után Irinyi úgy döntött, hogy visszavonul Bihar megyébe, ahol először az apai birtokon gazdálkodott, majd fokozatosan súlyosbodó anyagi nehézségei miatt hivatalnoki munkát vállalt. Nevének elismertségét jelzi, hogy a szabadságharc idején Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával. A szabadságharc bukása után börtönbe került, és szabadulását követően többet nem is foglalkozott politikával. Kémiai tárgyú cikkeket és tankönyveket írt, de fontos szerepet vállalt a magyar kémiai szaknyelv megalkotásában. 1895. december 17-én hunyt el Vértesen.

A zajtalan és robbanásmentes gyufa feltalálásával kapcsolatban később szerényen így nyilatkozott: „Igaz ugyan, hogy találmányom mellett, kaiserlich königlich ausschliesslich Privilegiummal, kis millionerré lehettem volna, de inkább megnyugtat engem az öntudat: hogy czélszerüt, közhasznut előállitni képes voltam…”