Nyolcvan méterre csaptak fel a lángnyelvek az olajkútból

Hazánkban, csak a kilencvenes években tizennégy gáz- vagy olajkitörés volt, közülük három a Szegedhez közeli Algyőn, a fúrókutaknál. Nem véletlenül: Magyarországon két nagy körzetben találhatók szénhidrogén-lelőhelyek: az Alföldön és a Dunántúlon. Előbbinél ez az ásványkincs földtörténeti szempontból fiatal, porózus, laza, üledékes kőzetekben található, ahol a kitörések is veszélyesebbek, hiszen az olaj és a szénhidrogén-gáz éghető, amely a legkisebb szikrától is könnyen belobban, hogy egyfajta „ijesztő fáklyaként” égjen. Ez történt 1968. december 19-én reggel is, amikor lángnyelvekkel tört elő a gáz és az olaj az algyői 168-as olajkútból.

„Tegnap a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemének 168-as számú olajkútja eddig meg nem állapított okok miatt kitört. A szemtanúk elmondása szerint 8 óra 20 perckor leszakadt a béléscső tolózárja, és a több mint 100 atmoszférával kiáramló szénhidrogén pillanatok alatt meggyulladt. A közelben tartózkodó Veinhoffer Ferenc fúrómester, valamint Dávid László olajmunkás gázmérgezést szenvedett. A torony acélszerkezete fél óra leforgása alatt felizzott és összeroskadt, maga alá temetve az olajkút száját. Elpusztult a több millió forintot érő berendezés” – írja a Délmagyar napilap 1968. december 20-án.

Az újság arról is beszámol, hogy a helyszínre gyorsan megérkeztek az Alföldi Kőolajfúrási Üzem szegedi bányamentői, akik nagy teljesítményű erőgépekkel kezdték meg egy kettős földvédőgátrendszer építését. Ezután érkeztek a szegedi, hódmezővásárhelyi, szolnoki és budapesti tűzoltóság egységei, de a katonai műszaki alakulatok is bekapcsolódtak a mentésbe, hogy közösen találják meg a kitörés elfojtásának leghatásosabb módszerét. A szakemberek szerint mintegy napi 400-500 ezer köbméter gáz és 200-300 köbméter kőolaj áramlott a kútból, de a mennyiség növekedésétől tartottak.

„A rövid megbeszélés után a mentés vezetői megállapodtak abban, hogy először az olvadt acélszerkezetet kísérlik meg elvontatni, nehogy az eloltott szénhidrogén tőle ismét lángra lobbanjon. Elhatározták, hogy éjszaka nem folytatják olyan erővel a mentést, mint nappal, mert a terepet nem lehet áttekinteni, ami különösen balesetveszélyes. Délután a kialakult tervnek megfelelően folytatódott a mentés. Ekkor már a 25-30 méter átmérőjű. 50-80 méter magas tűzgomoly közelében található betonelemek, távírópóznák, valamint a gátrendszert építő gépek is áttüzesedtek. Szerencsére mindössze egy tanya áll a kitörés szomszédságában, Algyő lakosságát nem fenyegeti veszély” – írta a napilap.

A lángokat negyvenkettő vízsugárral, három vízágyúval és két porágyúval oltották, amelyeket végül csak egy hét után sikerült szovjet technológiával elfojtani, ám ezután is dőlt ki az olaj és a földgáz a sérült kútból, amit senki nem tudott megközelíteni. A kitörő olajat végül egy mesterséges olajtóba irányították, majd innen szállították el. A kutat azonban csak 1969. január 16-án tudták lecsendesíteni, amiben egy 1910 méteres mélységi robbantás segített. Az esetet követően négyszáz méternyi körzetben mindent olaj terített be, így a munkálatok csak egy komoly takarítási művelet követően zárultak le.