Ausztria szabadlelkű császárnője

Ferenc József osztrák császár első látásra beleszeretett a 15 éves Erzsébetbe, amikor találkoztak. Mindez nem érte túlzott meglepetésként a környezetüket, hiszen „Sisi” lenyűgöző szépség volt, akinek az élete ekkor örökre megváltozott.

Az 1837. december 24-én született Erzsébet Amália Eugéniát a családja kalandvágyónak, kíváncsinak és kreatívnak nevelte. Szülei, Miksa József bajor herceg és Ludovika hercegnő  Sisit és hét testvérét a vidék felfedezésének szeretetére nevelték. Ezek után nem csoda, hogy a család az erdőkben vagy Bajorország hegyeiben töltötte a legszívesebben napjait. Erzsébet a bécsi Hofburg-palotában gyorsan ráébredt, hogy introvertált természete és a merev formalitások iránti ellenszenve miatt csak nagyon nehezen tud beilleszkedni, miközben legerősebb kritikusaként anyósa (és nagynénje), Zsófia főhercegnő lépett fel. Ferenc József rendkívül befolyásos édesanyja helytelenítette fia feleségválasztását, és meg sem próbálta leplezni megvetését Erzsébet felé, akit alkalmatlannak tartott arra, hogy a Habsburg-ház csúcsára kerüljön – írja a HistoryExtra online történelmi portál.

Ahogy a hetek monoton protokollal és kötöttségekkel teltek, azok hónapokká, majd évekké változtak, és a kalandos, vidám természetű császárné egyre jobban szenvedett. Ezt tetézte a császári pár első gyermekének, Zsófiának a halála. Hamarosan megszületett azonban Gizella, majd megérkezett Rudolf, a trónörökös is. 21 évesen Sisi már háromgyermekes anya volt, ám gyermekei magányosan nőttek fel, hiszen anyósa teljesen átvette az irányítást a gondozásuk felett.
Erzsébet soha nem törekedett sem az odaadó, csendes feleségszerepre, sem a szerelmes nőére, és semmiképpen nem akart egy hatalmas birodalom reprezentatív alakja lenni. Hamarosan megbetegedett, és úgy érezte, csapdába esett egy aranyketrecben: táplálkozási zavarokkal és depressziós rohamokkal, vagyis „melankóliával” kezdett küzdeni. Minden eszközt megragadott, hogy fizikailag és szellemileg megszökjön a császári udvarból: rengeteget olvasott (főként irodalmat, történelmet és filozófiát), saját költeményeket írt, nyelveket (többek között angolt, a franciát és a görögöt) tanult, de fizikai erőnlétét is folyamatosan fejlesztette extrém testmozgással és diétával, hogy megőrizze karcsú alakját. Európa egyik legkiválóbb női lovasának tartották, aki vívásban és túrázásban is remekül teljesített.

Erzsébet nagyban lelkesedett Magyarországért és mély rokonsszenvet érzett népével, miközben autonómiájuk visszaadásáért emelt szót. Gyakran látogatott hazánkba, megtanulta a nyelvet, és tovább kockáztatta az udvar haragját azzal, hogy magyarokból álló háztartási személyzetet is tartott. Szenvedélyes közvetítői erőfeszítései hozzájárultak az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéshez, amely révén létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia. Ebben az évben koronázták Ferenc Józsefet és Erzsébetet Magyarország királyává és királynőjévé.

Bár kifelé igyekezett a legszebb arcát mutatni, mélyen legbelül folyamatosan küszködött. Kétségbeesetten megpróbálta megőrizni fiatalos kinézetét, miközben egyre többet utazott. Fia, Rudolf öngyilkossága csak tovább taszította ebben a depresszív állapotban. A császárné ezután élete végéig feketét viselt és még távolabb vonult a közélettől. 1898. szeptember 10-én vakmerően a svájci Genfbe utazott, ahol épp a hajóállomásra sietett, miközben egy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista odalépett hozzá és egy hegyesre élezett reszelővel szívtájékon szúrta. Erzsébet azt hitte, hogy a férfi csak nekiment, ezért felegyenesedett, bocsánatot kért a járókelőktől a szerencsétlenségért, és szobalányával a hajóhoz sietett, amelyen át akart vitorlázni a Genfi-tavon. A császárné csak a fedélzeten esett össze. Nem sokkal később, 60 évesen lezárult tragédiákkal átszőtt élete.