Észak-Amerika legrégebbi fegyverhegyei

A kőeszközök több ezer évvel korábban készültek, mint az eddigi ismert legrégebbiek.

Az Oregon Állami Egyetem kutatói találtak rá Idaho államban egy ásatáson azokra, a 16 ezer évesre datált kőhegyekre, amelyek egykor a kontinens korai őslakóinak fegyvereinek hegyeként szolgáltak. Összesen 13 teljes, illetve töredék hegyet azonosítottak, amelyek 1,2-5 centisek, és 3000 évvel idősebbek a Clovis-kultúrához tartozó hegyeknél.
„Egy dolog azt mondani, hogy úgy gondoljuk, már 16 ezer éve itt voltak az emberek Amerikában, és egy másik dolog ezt az általuk hátrahagyott, jól megmunkált eszközökkel bizonyítani” – mondta el Loren Davis, a leleteket feltáró csoport vezetője.
A Cooper’s Ferry nevű lelőhelyen már korábban is találtak olyan csontdarabokat és egyszerű pattintott kődarabokat, amelyek emberi jelenlétre utaltak, a most feltárt eszközök azonban átfogó képet adnak az első amerikaiak technikai képességeiről.
A hegyek nemcsak a koruk miatt izgalmasak, hanem azért is, mert ugyanolyanok, mint a 16-20 ezer évvel ezelőtti, a japán Hokkaidó szigetén talált hegyek. Ezek a hasonlóságok is megerősítik azt, hogy kapcsolat volt az jégkori északkelet-ázsiai és észak-amerikai emberek közt, mind genetikai, mind kulturális szinten.
A feltárt fegyverhegyek más lelőhelyek és korok hasonló típusú leleteivel összehasonlítva arról is árulkodnak, miféle kapcsolat állt fenn az egyes embercsoportok között, s miként terjedt a technikai tudás.
A hegyek felépítése és mérete alapján a régészek úgy vélik, dárdahegyként használták őket, a kis méretű hegy pedig elősegíthette, hogy mélyebben hatoljon be az elejtendő állat testébe, és súlyos belső károkat okozzon. „Bármilyen ismert állatra lehetett vadászni ilyen dárdahegyekkel” – tette hozzá Davis.
Cooper’s Ferry területén eddig már több mint 65 ezer leletet tártak fel, köztük tűzrakóhelyet, élelemfeldolgozás maradványait, egy kihalt lóféle csontjait is. Davis professzor már az 1990-es évek óta kutatja e lelőhelyet, sok hallgatóját hozta a feltárásokra, és együttműködik az ezen a területen élt Nez Perce indián törzs tagjaival is.