A felvilágosodás pedagógiai eszméinek hazai meghonosítója

Tessedik Sámuel 1742. április 20-án született Albertiben (ma Albertirsa), akinek ősei Cseh-Morvaországból származó iparosok voltak. Középiskoláit a pozsonyi evangélikus gimnáziumban végezte, majd a debreceni kollégiumban tanult tovább, ahol elkezdte elsajátítani a magyar nyelvet. Megjárt számos felvidéki várost, majd huszonegy évesen felvételt nyert a németországi erlangeni Evangélikus Egyetemre, ahol nem csak teológiát tanult, hanem tovább bővítette orvosi és természettudományos ismereteit.

Mielőtt azonban hazautazott volna, útba ejtett számos észak-német várost, hogy tanulmányozza az ottani körülményeket, így:
• a nagy hírű hallei árvaházat,
• a csatornarendszereket,
• a vízszabályozó gátakat,
• az öntözéses kísérleteket,
• a lecsapolási munkálatokat,
• a homokra telepített erdős ligeteket,
• a homokmegkötést,
• a mezőgazdasági ipart,
• a közoktatás fejlett intézményeit,
• az oktatás tartalmi vonatkozásait.

Magyarországra érkezése után segédlelkésznek hívták Szarvasra, ahol hamarosan vezető lelkésze lett a többségében szlovák anyanyelvű gyülekezetnek. Kétszer házasodott és tizennyolc gyermeke született, közülük azonban csak kilenc érte meg a felnőttkort.

„Emberi tulajdonságai kevesebb rokon-, és több ellenszenvet ébresztettek. Munkabírása, szigorú erkölcse, az eszményeit mindenáron keresztül hajszoló egyénisége idővel szükségképpen hívta ki a nehezebben mozduló környezet ellenállását. Barátai fogytak, ellenségeinek száma szaporodott. Korának adottságait meghaladó gyakorlati kezdeményezései zömmel a valóságos viszonyok falába ütköztek. Elgondolásait csak a fejlődés későbbi szakasza igazolta. Munkássága három nagyobb területre terjedt ki: a gazdasági szakoktatás, a mezőgazdasági termelés gyakorlati fejlesztése és az elméleti-szakirodalmi tevékenység” – írja az Országos Széchenyi Könyvtár elektronikus portálja Tessedik Sámuelről.

A pedagógus nagy buzgalommal kezdett egyházi keretek között tanítani, ahol megtanította az írás, olvasás, számolás, hittan mellett a faültetést és -ápolást, valamint a selyemhernyó-tenyésztést a diákoknak. Növendékei alapismereteket kaptak elemi egészségtanból, kereskedelmi számtanból, földmérésből, elemi építészetből, mértani rajzból, meteorológiai ismeretekből és közgazdaságtanból. Tessedik Sámuel korában modernnek számító oktatás- és iskolapolitikai elgondolásait az általa alapított „gyakorlati gazdasági intézetben” próbálta valóra váltani 1780 májusában. Az elméleti tantárgyak tanítása mellett nagy súlyt helyezett a gyakorlati oktatásra, ő volt a munkára és munkával való nevelés első hazai szószólója. Nem meglepő, hogy 1809. február 17-én I. Ferenc király magyar nemességet adományozott neki. Különféle fafajok ültetésével foglalkozott, vizsgálta a talajszerkezetet és tudományos kísérleteket végzett. Mezőgazdasági elképzelései megújították ezt a területet is.

„Gazdasági kertem nyilvánvalóvá tette azt a XVIII. század végéig félreismert nagy igazságot, hogy az ember, mint Istennek privilégizált sáfára a földön, ha méltóságát, képességeit, rendelkezésre álló eszközeit felismeri s hasznosítja, szorgalommal még az éghajlatot is enyhébbé formálhatja… Ahol nem gondoltam, nem is gyanítottam, ott is bő gyümölcsöket termett a mag, melyet szóban és írásban elhintettem. De remélem, még síromon is ki fognak kelni a virágok, melyek magvát tán időnek előtte, tán terméketlen földbe, jó reménység fejében elvetettem” – írta maga Tessedik Sámuel, aki népszerűsítette például a kukorica termesztését, de ő honosította meg a vasborona és a henger használatát is hazánkban.

Ötvenhárom évig, egészen a haláláig állt a szarvasi gyülekezet élén. 1820. december 27-én hunyt el a településen.