A főváros szigete

A középkorban a sziget királyi vadászterület volt, de álltak rajta egyházi épületek is: az esztergomi érsek palotát építtetett az Óbuda felé néző parton, a johannita lovagok jókora vára pedig délebbre, az egykori Casino, a mai Holdudvar helyén állt. Mindennek már nem látni nyomát, a IV. Béla alapította domonkos kolostor romjai azonban még most is dacolnak az idővel.
A török hódoltság ideje alatt az épületek jórészt elpusztultak, a sziget a 18. században került a király után legnagyobb méltóságnak számító nádor – latinul palatinus – birtokába. Utódja, a tisztet 1795-től ötven évig viselő József nádor (akinek emlékét tér is őrzi Budapest belvárosában) kezdte el a terület parkosítását, követve az akkor uralkodó angolpark divatját – az ilyen stílusú parkok látványát a mértani formákban ültetett növények helyett a természetes szépségükben növekedő fák határozták meg. A nádor és főkertésze, a bécsi udvarból elszegődött Tost Károly a sűrű erdőket megritkíttatta, a szőlőültetvényeket felszámoltatta, létrehozta az első rózsakertet, és különleges külhoni fákat hozatott: platánt, fekete diót, páfrányfenyőt, mocsárciprust. A ma is látható, terebélyes platánokat szintén ebben az időben telepítették.
A szigetet 1900-ig csak csónakkal lehetett megközelíteni: amint azonban elkészült a Margit hídról leágazó szárnyhíd, a belépőjegy dacára mind többen látogattak ki a szigetre. A 20. század első felében létesültek azok az intézmények, amelyek a sziget mai képét meghatározzák: 1911-ben nyílt meg a vadaskert és épült meg a szigetet vízzel ellátó, ma már kiállítótérként működő Víztorony, 1921-ben a Palatinus strand, 1936-ban a Hajós Alfréd tervezte Sportuszoda. A rajta álló két szálloda vendégeit nem számítva, a Margitsziget ma lakatlan: a 2011-ben tartott népszámlálás három állandó lakost vett számba. A sziget közigazgatási hovatartozását 2013-ban e három fő számára rendezett népszavazás döntötte el.