A vulkanizált gumi feltalálója

A kaucsukot, vagyis a természetes gumiféleséget, csak korlátozottan lehetett az iparban hasznosítani, belőle készült gumitermékek a forróságban megolvadtak, a hidegben pedig megfagytak és megrepedtek. Ám ennek ellenére, az ipari forradalom első éveiben a természetes gumi csodaszernek tűnt. A Brazíliában őshonos, a kutyatejfélékhez tartozó fák kérgébe ejtett metszéssel kinyert ragacsos, tejszerű nedv vízálló volt és könnyen nyújtható, Goodyeart régóta érdekelte a gumi, mint alapanyag és, bár nem volt kémikus, számos kísérletet végzett vele, erős volt a meggyőződése arról, hogy egyszer széles körben fogják használni. Kísérletei során megpróbálta a gumit elég stabillá tenni ahhoz, hogy az ipari környezetben is megbízható legyen, bárhogy is próbálkozott azonban, a nyári hőség tönkretette a gumit, ragacsos, büdös masszává változtatta azt. Egyszer aztán véletlenül a meleg tűzhelyre tett egy kénnel kezelt gumidarabot. Amikor végül órák múlva visszament érte, megdöbbent, ugyanis tartós, de rugalmas végeredményt kapott – írja a National Inventors Hall of Fame online tudományos ismeretterjesztő portál.

De hosszú út vezetett idáig. Goodyear a Connecticut állambeli New Havenben született 1800. december 29-én. Édesapjával együtt beszállt a vaskereskedésbe, miközben elefántcsont- és fémgombok, valamint mezőgazdasági eszközök gyártásával is foglalkoztak. Ebben az időben azonban bizalmatlanság uralkodott a hazai gyártású mezőgazdasági eszközökkel szemben, a legtöbb fogyasztó inkább a Brit Birodalomból importált árukat. Számos üzleti törekvés kudarca után a vállalkozás 1830-ban csődöt jelentett. Charles Goodyear nemsokkal később már minden figyelmét a gumi felé fordította. Szinte megszállottja lett az anyagnak és elolvasott minden cikket, ami az újságokban megjelent róla.

Ám nem csak őt érdekelte ez a „csodaanyag”. Az 1830-as évek elején egyfajta gumiláz uralta az Egyesült Államokat, de nem tartott sokáig, a gyárak mindenhol elkezdtek kísérletezni, a kifejlesztett termékek azonban nem érték el a kívánt minőséget. A gumi télen még mindig csontkeményre fagyott, nyáron pedig ragaccsá vált, a befektetők dollármilliókat veszítettek.

Charles Goodyear azonban hajthatatlannak bizonyult. Összepakolta a holmiját és hazatért Philadelphiába, hogy ott folytassa kísérleteit. Hiba csúszott azonban a számításaiba: egy korábbi hitelezője letartóztatta és börtönbe juttatta 5 dolláros tartozása miatt. Goodyear kihasználta a börtönben töltött időt, és megkérte a feleségét, hogy vigyen neki nyersgumit és egy sodrófát, hogy kísérletezhessen. Itt, a börtönben kezdődtek a gumival kapcsolatos úttörő munkái, amit a szabadulása után is folytatott. Kísérletezett többek között salétromsavval és ólom-oxiddal, száraz porral és magnéziummal, égetett mész és víz keverékével.

Goodyear csak 1841-ben, sok nehézség, idegeskedés és felhalmozott adósság után találta meg a megoldást: a kénnel és ólommal dúsított gumi egyenletes melegítésével viszonylag alacsony hőmérsékleten olvadásbiztossá és megbízhatóvá tette az anyagot. Eljárását 1844 júniusában szabadalmaztatta, engedélyezte használatát a gyártóknak, és kiállításokon is bemutatta. A vulkanizált gumiból cipőket, vízálló ruházatot, mentőmellényeket, labdákat, sapkákat, esernyőket, tutajokat gyártottak és mára fontos alkatrésze lett a gumiabroncsoknak, tetőknek, padlóknak, ékszíjaknak, futószalagoknak, lengéscsillapítóknak, tömítéseknek.

A feltaláló vulkanizálási eljárása forradalmasította a gumiipart, ám Goodyear anyagilag nem tudott profitálni a felfedezéséből. Szabadalmait folyamatosan megsértették, és bár jogait legálisan megalapozta, szegény emberként halt meg 1860. július elsején, a polgárháború előestéjén. Fia 1865-ben, a szabadalom lejártának évében eladta a Goodyear nevet. Néhány évtizeddel később egy akroni gumiabroncsgyártó azonban a feltaláló tiszteletére nevezte el saját cégét Goodyear Tire and Rubber-nek.