Ettől mindenki táncolni fog

A kanadai McMaster Egyetem kutatói annak eredtek a nyomába, hogy a zene mely elemeinek hatására tápászkodunk fel a fotelból és kezdünk táncolni. „Először a ritmusokat vizsgáltuk: az alapütemet, amelytől megmozdulnak a tagjaink, és az érdekes, szinkopált, összetett ritmusképletek, amelyek arra ösztönöznek, hogy intenzívebben mozogjunk”, mondta Daniel Cameron neuropszichológus, a kutatócsoport tagja, egyúttal a Current Biology folyóiratban megjelent tanulmányuk vezető szerzője – maga is képzett dobos.

Ami a tudományos kísérletet illeti, ne hagyományos laboratóriumot képzeljünk magunk elé, amelyben fehér köpenyes, szemüveges tudósok elemzik az eredményeket egy villódzó fényorgona alatt. A McMaster Egyetem része ugyanis a LIVElab-nek (Large Interactive Virtual Environment, azaz nagy, interaktív, virtuális környezet) elnevezett 106 személyes zenei laboratórium, vagy inkább koncertpódium. Itt adott koncertet az Orphx nevű elektronikus tánczenei duó, és a nézők, azaz önkéntes tesztalanyok közben mozgásérzékelővel felszerelt fejpántot viseltek.

A laboratóriumi környezetben különleges hangfalakat is felszereltek, amelyek az emberi fül számára hallhatatlanul alacsony hullámhosszú basszus hangokat sugároztak. A 45 perces koncert alatt a kutatók kétpercenként 30 másodpercre megnyomták a mélynyomó gombját, és azt találták, hogy a publikum ilyenkor 12 százalékkal többet mozgott, holott nem hallhatták a mély hangot.

„A zene biológiai értelemben vett csoda, bár nem teremt életet, nem lakunk jól tőle, nem ad fedelet a fejünk fölé, akkor miért szeretjük ennyire, és hogyan késztet bennünket táncolásra?” – tette föl a kérdést Cameron, amire választ is talált. A neuropszichológus szerint a titok nyitja a vesztibuláris rendszerünkben rejlik, amely az egyensúlyérzéket és a térbeli tájékozódást hozza létre a mozgás és az egyensúly összehangolásával.  Egyensúlyközpontunkat a belső fülben lévő három, folyadékkal teli félkörös ívjárat képezi. „Ez a struktúra ad képet fejünk térbeli elhelyezkedéséről, és rendkívül érzékeny az alacsony frekvenciás hangokra, kivált, ha azok hangosak”.

Az ilyen hangokra az érintési érzékelésért felelős taktilis rendszerünk is érzékeny, tette hozzá a kutató. Amikor egy koncerten a hangfal mellett állunk, úgy érezzük, mintha a felénk sugárzott mély hangok a mellkasunkon dörömbölnének – ez a mély hangok által kiváltott taktilis stimuláció, amely eljut az agyunk mozgásirányító rendszerébe, és annak ingerlésével mozgásra ösztökél bennünket.

Vajon miért táncolunk? Cameron úgy véli, ennek evolúciós oka lehet. „Bizonyított, hogy szorosabbá válik kapcsolatunk a körülöttünk lévő emberekkel, ha együtt zenélünk és táncolunk. A velünk egy ritmusra mozgó embereket szimpatikusabbnak látjuk. Ennek számos előnyét tapasztaltuk az évezredek során”, mondja a kanadai neuropszichológus. A zene és a mozgás az érzelemszabályozás terén is segít, teszi hozzá Daniel Cameron. Amikor egy kisbabát szeretnénk megnyugtatni, akkor éneklünk neki és közben ringatjuk, fejtegette a kutató.
Evolúciós haszon ide vagy oda, aki szilveszteri bulit rendez, olyan zenéket válogasson, amelyekben sok a mély hang – és persze előtte ne feledje fölcsavarni a szőnyegeket!