Leletek tömegei kerültek elő egy metróépítés során

A Szalonikiben folyó munkálatok során mintegy 130 ezer leletet tártak fel.

Izgalmas leletek kerültek elő egy, a görögországi Szalonikiben (Thessaloniki) folyó metróépítés során – számol be a Heritage Daily. A várost időszámítás előtt 315-ben alapította Kasszandrosz makedón király, a települést felesége, Nagy Sándor féltestvére, azaz Thesszaloniké után nevezte el.
Makedónia időszámítás előtt 168-ban bekövetkezett bukása után a rómaiak Thessalonicának nevezték át a várost. Szaloniki ekkorra fontos összekötőkapocs lett Bizánc és a mai Montenegró, illetve Albánia területe között. Miután időszámítás szerint 293-ban Diocletianus felosztotta a birodalmat, a keleti társuralkodó majd császár Galerius Maximianus lett, aki Thessalonicában rendezkedett be, számtalan építkezést indítva. A Bizánci Birodalom megszületése után Konstantinápoly után Szaloniki volt a második legfontosabb város az államban. A 12. század közepén mintegy 150 ezer ember lakott itt.
A legújabb szaloniki metró Venizélosz és Hagia Szóphia megállóinak építése során a város gazdag történelmének mintegy 130 ezer emléke került elő. Az érintett állomások Szaloniki történelmi részén találhatóak, maga a metró pedig a város egykori főútját követi.
A Venizélosznál többek között egy keleti-nyugati irányú római utat, egy bizánci utat, valamint 15-17. századi épületmaradványokat tártak fel. A Hagia Szóphiánál hellenisztikus, római és bizánci kori struktúrák kerültek elő, többek között egy díszes mozaikpadlót is felfedeztek.