A magyar író, akit az amerikai elnök személyesen fogadott a Fehér Házban
1878. január 12-én született Molnár Ferenc író, drámaíró, újságíró, haditudósító.
Talán nincs is olyan magyar ember, aki ne ismerné és ne érintette volna meg a Pál utcai fiúk története. Nemecsek, Boka és a grund olykor vidám, máskor szomorú történetét a pesti utcákon járva álmodta meg a történet írója, Molnár Ferenc 1906-ban. Ekkoriban magyarosította a nevét Neumannról Molnárra, azzal az indokkal, hogy a felmenői közt akadt molnár. Korának egyik legnépszerűbb szerzője irodalmi munkássága mellett aktív újságíró munkatársa volt a Pesti Hírlapnak és a Budapesti Naplónak, de megjárta haditudósítóként az első világháború poklát is, és több művet állított színpadra is. Nem túlzás azt állítani, hogy világszerte megismerték a nevét és akkora népszerűségre tett szert, hogy az Egyesült Államok 30. elnöke, ifjabb Calvin Coolidge személyesen fogadta a Fehér Házban.
„Molnár Ferencről nagyon nehéz tárgyilagosan írni: Molnár Ferencnek lelkes rajongói és dühödt ócsárlói vannak. Irodalmi alakja halála óta is az indulatok kereszttüzében áll. Közben az egész magyar irodalomból ő a világszerte legismertebb nevű és művű író, közben színházaink újra meg újra sikerek közepette újítják fel vígjátékait, miközben ironikus és szatirikus prózája – amely alighanem egyértelműbben irodalmi érték, mint annyit vitatott drámai műveinek nagyobbik része – szinte ismeretlenné haloványult. Molnár Ferencet dicsőítik és szidalmazzák anélkül, hogy eléggé ismernék” – írja róla Hegedüs Géza az Irodalmi arcképcsarnokban.
A szerző úgy véli, hogy ha a tehetséges magyar író csak novellákat és regényeket írt volna, írói nagysága akkor jóval egyértelműbb lenne a nagyközönség számára, és odasorolnák őt a Nyugat legjelentékenyebb kortársai közé. Molnár szerinte birtokában volt a színpadi hatáskeltés minden eszközének. Írt többek között nemes erkölcsökről, a polgári élet kötelező hazugságairól, a szegény emberek sorsáról, a budapesti polgári világról, később a polgári öntudatról, a hazugság-igazság eltéphetetlen egységéről.
„A fasizmus előretörésének időszakában egyre több időt tölt külföldön. Előbb Franciaországban, majd Svájcban. Idővel már csak bemutatóira jön haza. És amikor a fasizmus kezd uralomra jutni a közép-európai országokban, akkor Amerikába költözik. S ettől kezdve prózában is, drámában is egyre jelentéktelenebb műveket ír. Elszakadt talajától: a pesti polgárságtól. Mert nem egy magyar néző az ő komédiáiban valami nemzetek fölötti kozmopolitát látott, de a világ számára jellegzetesen budapesti magyar. Iróniája a magyar nagyvárosban fogant. Ennek a Budapestnek volt nemegyszer prózai költője, máskor kritikusa, megint máskor ironikus megértője. Ezt a pesti polgárvilágot emelte világirodalmi szintre” – jegyzi meg az Irodalmi arcképcsarnok.
Molnár Ferenc műveit világszerte előadták. Szerette figyelni az embereket és megpróbált valós képet festeni róluk. A jól komponált cselekményeket mindig átszőtte egyfajta ironikus, szellemes hangvétel. Háromszor nősült és egy gyermeke született. 1952. április 1-jén, 74 éves korában halt meg New Yorkban.