Tehetős viking férfi sírjára bukkantak egy kertben

Az Oslóban feltárt ritka nyughelyből számos sírmellék került elő.

Egy nagyjából 1100 éves, jó állapotú viking sírt fedeztek fel egy oslói kertben egy építkezést megelőző felmérés során – számol be a Live Science. A szakértők úgy gondolják, hogy az elhamvasztott elhunyt egy tehetős férfi volt. A nyughelyben különböző sírmellékeket, köztük két kést és egy feltételezhetően köpenyt rögzítő melltűt találtak.
Ann Zanette Tsigaridas Glørstad, az Oslói Egyetem Kulturális Történeti Múzeum munkatársa szerint Norvégiában a köpenybrossok szinte mindig férfiak sírjából kerülnek elő. A mostani lelet különlegessége, hogy egy igen hosszú, 20 centiméteres tű tartozik hozzá, a dísz a tulajdonos ruházatának kiemelkedő eleme lehetett.
A tárgyak konzerválásán jelenleg is dolgoznak a szakértők, egyelőre nem tisztázott, hogy a kések milyen célt szolgáltak. Tsigaridas Glørstad szerint a korszakban a férfiak és nők is napi szinten használtak késeket. A nyughelyben talált két eszköz eltérő méretű, ez azt sugallja, hogy más-más funkciójuk volt.
Oslóban ritkán bukkannak viking sírokra, az 1900-as évek eleje óta a mostani az első ilyen nyughely. Mivel a korábban feltárt sírokat általában nem régészek, hanem amatőrök fedezték fel, kevés adat érhető el róluk.