Ez volt az egyetlen magyar építésű csatahajó

Az egykori Osztrák–Magyar Monarchia részeként hazánk tengeri hatalom volt, amihez egy flotta is tartozott. Hivatalos nevén a Császári és Királyi Haditengerészet a világ nyolcadik, illetve Európa hatodik legerősebb haditengerészetének számított. A legújabb, legnagyobb és legmodernebb csatahajókat az úgynevezett Tegetthoff-osztály tömörítette. Ennek sorát gyarapította a Szent István csatahajó.

„A Tegetthoff-osztályú hajók felépítése közvetlen hatást gyakorolt a hazai ipar fejlesztésére is, hiszen – a német gyártmányú horgony, horgonylánc és a hajócsavarok kivételével – minden alkatrész és gép, valamint a felszereléshez szükséges hadianyag osztrák-magyar üzemekben készült. A hajótest elkészítése 21 000 000 koronába került, a fegyverzet és a páncélzat – tehát a teljesen felszerelt hajó – további 60 000 000 koronát igényelt. És ez csak egyetlen csatahajó ára! A Monarchia számára alapvető érdek volt, hogy ezt a pénzt belföldön költsék el. A hajótesteket a trieszti hajógyárban készítették (Stabilimento Technico Triestino – STT), az ágyúkat az Emil von Škoda alapította pilseni fegyvergyárban gyártották (Waffenfabrik der Škodawerke AG), a páncélzatot a csehországi Witkowitz Acélmű szállította, a gépeket – kazánokat és turbinákat – pedig a polai haditengerészeti hajógyár, az Arzenál (K.u.K. Konstruktionsarzenal Pola) készítette. A gyártási folyamatba magyar gyárak is bekapcsolódtak: az ágyúkhoz szükséges lőszert Diósgyőrben, az elektromos vezetékeket és felvonókat pedig a Ganznál Budapesten gyártották. Köteleket a Szegedi Kenderfonó biztosított” – írja egy korábbi cikkünkben dr. Balogh Tamás a csatahajóról.

A Szent István csatahajó építése a Monarchia 1910–11-es haditengerészeti költségvetéséből kezdődött és egyedüliként kapott magyar nevet – erről személyesen az uralkodó, I. Ferenc József osztrák császár, cseh és magyar király döntött. Az előterjesztett nevek között ott volt a Corvin Mátyás, a Szent István, a Hunyadi és az Erzsébet királyné.

A Szent István legfontosabb műszaki adatai:
• Hosszúság: 152 méter
• Szélesség: 27,3 méter
• Merülés: 8,8 méter
• Vízkiszorítás: 20 013 tonna (maximális terheléssel 21 595 tonna)
• Fegyverzet: 48 darab, különböző méretű ágyú és 4 darab torpedóvető cső
• Páncélzat: 48-356 milliméter
• Üzemanyag: 1 884,5 tonna szén, 267,2 tonna olaj
• Hatótáv: 4 200 tengeri mérföld (7778,4 kilométer) egyszeri feltöltéssel
• Teljesítmény: 26 400 lóerő
• Személyzet: 1 087 fő

A haditengerészet 1913 októberében jelezte, hogy 1914. január 17-re tűzte ki a vízre bocsátás időpontját, ám egy hónap múlva Ferenc Ferdinánd trónörökös, a flotta patrónusa jelezte, hogy nem kíván részt venni az ünnepségen, amivel a magyarok iránti negatív érzéseit fejezte ki. 1914. januárjában két hajóraj azonban megérkezett az akkoriban magyar területnek számító Fiuméba. A haditengerészet lobogói mellett megjelentek a piros-fehér-zöld zászlók is a kikötőben.

„A vízre bocsátási ceremónia 1914. január 17-én 10 órakor kezdődött. Mária Terézia főhercegnő beszédéből Ferenc Ferdinánd parancsára törölték azt a mondatot, mely a Danubiust a hazai ipar teljesítőképességének ragyogó példájaként magasztalta. Az aktus látszólag zavartalanul folyt le, utána az előkelő vendégek számára fogadást adtak a fiumei kormányzói palotában. A nézőközönség egyáltalán nem szerzett tudomást arról, hogy a hajó vízre bocsátása közben súlyos baleset történt. Egy munkást és Giuseppe Pliskovacot, a gyár alkalmazásában lévő fedélzetmestert elkapta a nem megfelelően összekapcsolt, letekeredő horgonylánc, Pliskovac két nap múlva belehalt sérüléseibe” – írja Krámli Mihály történész Az SMS Szent István című tanulmányában.

A vízre bocsátás időpontjában a magyar csatahajó körülbelül 66 százalékos készültségi állapotban volt. Építését tovább lassította az első világháború kitörése, ami után a pólai Arzenálba vontatták. Itt fejezték be a munkálatokat 1915 őszén: a haditengerészet 1915. november 17-én állította hivatalosan szolgálatba Edmund Grassberger sorhajókapitány parancsnoksága alatt. Alig több mint két és fél évig állt csak szolgálatban, mert 1918. június 10-én, az első bevetésén egy olasz torpedóvető motorcsónak elsüllyesztette.