Ciprusi falatok

Ha Cipruson járunk semmiképp se hagyjuk ki a helyi ételeket, elsősorban a mezét, ami sok apró fogás sorozatát jelenti. Választhatunk tengeri herkentyűset vagy hagyományosat. Az utóbbiban biztosan szerepel a fogások között a halloumi sajt − ami kicsit gumis megsütve, de füstölt zamata kiváló − és a humusz azaz csicseriborsó-püré.

A halloumi jellegzetes ciprusi görög grillsajt. Háromféle friss, fölözetlen tejből készítik: kecske, juh és tehén. Sós lében tárolják, akár hónapokig, színe fehér, szerkezete réteges. A hagyományos halloumi mentalevéllel fűszerezett, hogy a sajt tartósabb legyen, de tálalható egyéb zöldfűszerekkel is, úgymint oregánó, petrezselyem, bazsalikom, esetleg néhány gerezd citrom. A mentát a ciprusi görögök más ételekhez is előszeretettel használják, például péksüteményekhez a töltelék ízesítésére. Ez eleinte furcsán hat, de ha valaki ráérez erre az ízvilágára, nagyon megkedveli.
Visszatérve a halloumira; zöldségek, gyümölcsök, saláták és húsok mellé egyaránt fogyasztják. Alacsony zsír- és nedvességtartalmú, megfelelő a grillezéshez, ugyanis nem folyik szét, olvasáspontja magasabb, így alakját a grillezés során megőrzi. Körülbelül egy centiméteres darabokra szeletelik, mindkét felét grillezik két-három percig. Kérge kicsit karamellizálódik, megbarnul. A grillrácsról leszedve ajánlatos azonnal fogyasztani, így a legzamatosabb.

Aki házi készítésére adja a fejét, annak igen hosszas és bonyolult feladata lesz. A teljesség igénye nélkül csupán az egyes szakaszai a következők. Kultúrázás, tej beoltása, alvadék felvágása, utómelegítés, ülepítés, formázás, sózás és tárolás.
A hummusz elkészítése sem olyan egyszerű és rövid folyamat, mint gondolnánk, de mégsem annyira bonyolult és hosszadalmas, mint a halloumi sajté.
A hummusz közel-keleti étel, arabul csicseriborsót jelent. Eredetileg hummusz bi tahína (tahini), azaz csicseriborsó tahinivel.
A tahinit, azaz szezámpasztát önmagában is fogyasztják legtöbbször pitával, falafel mellé vagy akár süteményekbe, krémekbe is felhasználható. A hummusz további összetevői az olívaolaj, római kömény, só, fehérbors, citromlé és fokhagyma.
Hazánkban mindkettő csupán az elmúlt években kezdett elterjedni, de annál nagyobb népszerűségnek örvend.
Egy kiadós ebéd után kipróbálhatjuk a ciprusi kávét – amit mi csak török kávénak hívunk; az őrlemény a csésze aljára ülepszik. Ne próbáljuk meg fenékig kiinni!
Írta: Kollár Edina