Megtalálták a világ legősibb rúnakövét

A kődarabra nagyjából 2000 évvel ezelőtt vittek fel jeleket.

A világ legősibb rúnakövét fedezhették fel norvég régészek – számol be a The Guardian. A felirat akár 2000 éves is lehet, és a rúnaírás rejtélyes, korai történetéről árulkodik.
Az oslói Kultúrtörténeti Múzeum szerint a barna, lapos, szögletes leleten látható jelek alkothatják a legkorábbi írásban rögzített szavakat Skandináviában. A kutatók úgy vélik, hogy a felirat a rúnaírás egyik legősibb példája, a tárgy egyben a legkorábbi datálható rúnakő.

Kristel Zilmer, az Oslói Egyetem munkatársa szerint a lelet révén jobban megismerhetik a korai vaskor rúnáit. A kő lehet az egyik első olyan tárgy Skandináviában, amelyre ilyen jelekkel próbáltak szöveget felvinni. A mostaninál korábbi rúnákat fedeztek már fel más leleteken, de köveken még nem.
A felfedezési helye után Svingerud-kőnek nevezett tárgyra 2021 végén bukkantak a Tyrifjorden közelében egy sírban. A nyughelyben elszenesedett maradványokat találtak, ezek datálása alapján a kő időszámítás szerint 1 és 250 között készült. A 31-szer 32 centiméteres leleten többféle felirat olvasható, de nem mindegyik értelmezhető, a tárgy elején például nyolc jel az idiberug szót adja ki, ami talán egy név lehetett.