Kutyáikat is magukkal vitték útjaikra a vikingek

Egy új vizsgálat alapján a skandináv hajósok kutyákat, lovakat és más állatokat is magukkal hozhattak Angliába.

Egy új tanulmány alapján a vikingek Angliába érkezve nemcsak felszereléseket és ellátmányt hoztak magukkal, hanem állataikat, így lovakat és kutyákat is – számol be a The Guardian. A kutatók a 9. századi nagy pogánysereghez köthető elhamvasztott maradványokat vizsgálva megállapították, hogy az emberek mellett állatok is érkeztek a mai Finnországot, valamint Norvégia, Svédország és Oroszország egyes részeit magába foglaló Balti-ősföldről.
„Ez az első tudományos bizonyíték arra, hogy a vikingek valóban magukkal hozták állataikat Skandináviából” – mondta Julian Richards, a Yorki Egyetem munkatársa és a csapat tagja. A szakértő hozzátette, jó hír, hogy van már tudományos bizonyíték valamire, amit később a bayeux-i falikárpitban, a normannok esetében már ábrázoltak, igaz, a nagy pogánysereg esete 200 évvel korábbi.
A kutatók a Heath Wood-i halomsíros temető maradványaiban mérték fel a stronciumizotóp-arányokat. A lelőhely az egyetlen nagy, hamvasztásos viking temető a Brit-szigeteken, és azon nagy sereghez köthető, amely 873-874-ben volt a térségben. Az izotópvizsgálatból a szakértők következtetni tudnak arra, hogy az adott elhunyt a környékről vagy egy távolabbi vidékről származott-e. Az izotópok aránya talajonként változó, ez a lenyomat pedig a tápláléklánc, a táplálkozás révén a csontokba és a fogakba is beépül.
Korábbi elemzések kimutatták, hogy a halomsírban két felnőttet, egy gyermeket, valamint egy kutyát, egy lovat és egy másik állatot, talán egy sertést temettek el. A friss eredmények alapján az egyik felnőtt és a gyermek helyi volt, a másik felnőtt és az állatok pedig vagy a mai Egyesült Királyság nagyon specifikus, a nagy pogánysereggel nem társított térségéből, vagy a Balti-ősföldről származtak.
Richards szerint a kutyák és a lovak nagyon fontos státuszszimbólumok voltak a vikingek számára. Az állatokat talán azért hamvasztották el az elhunyttal együtt, hogy szolgálják őt a másvilágon, a Valhallában. Persze az sem kizárható, hogy az állati maradványok egyéb módon, például csontamulettként kerültek be a sírba.