Széchenyi István csendesen ünnepelte a házasságkötését

Gróf Széchenyi István minden alkalmat megragadott, hogy közel legyen Zichy Károly házastársához, Seilern Crescencehez, színházba, családi eseményekre járt miatta, azonban a nő minden közeledést elutasított, beleértve a leveleket is. A sorsnak köszönhették, hogy szerelmük beteljesült. Miután 1834. december 15-én Zichy Károly 55 évesen elhunyt, a gyászévet követően egybekeltek. „Tíz év óta, amióta szeretni tudok, szívem egészen az öné, esküszöm erre” – írta Crescence 1835 októberében, majd néhány hét múlva megerősítette szavait: „Tudhatja 10 év óta mennyi kínt állottam ki, csak az ön iránt való vonzalom éltetett.”

Széchenyi is arról vallott, hogy ez a vonzalom vezette a közügyekhez. Megismerkedésük idején Crescence-nak is szerepe volt abban, hogy a katonai karrierből lassan kiábránduló Széchenyi közéleti pályára lépett, hiszen Széchenyi abban a reményben ment el az Alsótábla ülésére, hátha találkozik ott szerelmével. Egyszerre két ügy foglalkoztatta, a szerelem és a haza, amelyek egyidőben bontakoztak ki. A gróf arról írt naplójában, hogy végre igazán boldog. Támogató társa mellett nagy erővel dolgozott a modern Magyarország megteremtésén.

1836. február 4-én egy zsebkendőnyi hely sem maradt a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony templomban, ezen a napon kötött szentségi házasságot Széchenyi István és Seilern-Aspang Crescence. De a templomot nem az előkelő násznép töltötte meg, hanem az egyszerű népek, akik kíváncsian figyelték a híres gróf eskütételét. A korban több másik jelentős személy is választotta az esketés és keresztelés helyszínéül a plébániatemplomot. Itt keresztelték meg Széchenyi István és Seilern Crescence első gyermekét, Bélát, majd Eötvös Lorándot, és itt volt Semmelweis Ignác 1857-es esküvője is. A jeles eseményekről a templom falán látható emléktábla is ír. A 18. századi épületet Vérkápolnának nevezték, miután itt helyezték el Vérhullató Szűz Mária-kegykép másolatát.

A Vérkápolnában tartott esküvőre csupán néhány hozzátartozó és barát érkezett. Erről Széchenyi István is beszámolt naplójában. „…Meggyóntunk és megáldoztunk Crescence-szal. Lelkem felette megnyugodott. Kocsin haza Crescence-szal. Félixnek sokat kell szaladgálnia a diszpenzációk miatt. Crescence-nál eszem. 7 előtt nálunk gyülekeznek. Én Ribordyval és Geyzával kocsizom a Krisztina-kápolnába. – Megvárom Crescence-t. Végigmegyek vele az egész templomon. Igen méltóságosan és határozottan viselkedünk (!) […] Az én tanúim – Keglevich Gábor, Lederer (parancsnok), Prónay Albert; Crescence-éi: Zichy Laci, Zichy Henrik – Waldstein János – mivel azonban ő nem volt jelen, helyette Dessewffy A[urél].”

Az eseményről a hazai és a nemzetközi sajtói is írt, de nagy ünnepségről nem találunk említést, a friss házasok szűk körben ünnepeltek, nászútra nem mentek. Két héttel később Széchenyi már Pozsonyban volt, miközben Crescence feladata maradt az új lakás berendezése és a költözés megszervezése.
Nem volt könnyű dolga a feleségnek, rövid időn belül másodjára költözött. Előző férje, Zichy Károly nyolc gyermekének mostohaanyjaként, hét közös gyermekükről is gondoskodott, majd ezután született, Széchenyi Istvánnal két fiúk (Széchenyi Béla, Széchenyi Ödön) és egy lányukról (Széchenyi Júlia), így tizennyolc gyermeket nevelt. Férjéhez hűséges volt, támogatta munkájában, egészen a döblingi szanatóriumig kísérte életét.