Feltárul a szívek palotájának története
Ma már a Világörökség része a néhai Gresham Életbiztosító Társaság budapesti székháza. Emellett egy városi legenda is kapcsolódik a Duna bal partján álló patinás épülethez, illetve az onnan nyíló kilátáshoz.
Ám még mielőtt belépnék a kedvenc folyóm mellett álló Gresham-palota ékes kovácsoltvas kapuján, elgondolkodom, hogy mennyi díszes házat illetünk e kifejezéssel: palota. Máris ott van a főváros 8. kerületének egyik városrésze, amit Palotanegyedként emlegetünk. Onnan nem messze magasodik a New York-palota – a New York Life Insurance Company (biztosítótársaság) által historizáló stílusban, 1894-ben emelt magyarországi központja. Napjainkban leginkább a földszinten működő történelmi kávéházról ismert az épület, aminek emeletén luxusszálloda működik. Haladjunk tovább a Dunapart felé. Légvonalban sincs messze onnan a Deák Ferenc tér fölé emelkedő Anker-palota. Közös vonásuk az előzővel, hogy ezt is egy biztosító cég, nevesül a bécsi Anker Élet- és Járadékbiztosító Rt. 1908 és 1910 között építtette eklektikus stílusban. Egyre romló állapota miatt tíz évvel ezelőtt sajnos életveszélyessé nyilvánították, így e szebb napokat látott ingatlan kihasználatlanul áll Budapest egyik legfrekventáltabb pontján.
Immáron nem csak képzeletben, hanem ténylegesen is megérkeztem mai úti célomhoz: a Lánchíddal szemközti műemléképülethez. Belépve Esküdt Judit, a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest PR és kommunikációs igazgatója fogad és e híres hely történetébe kezd. Tőle tudom, meg, hogy Sir Thomas Gresham (1519-1579) angol kereskedőként és a londoni tőzsde alapítójaként tevékenykedett. Később az ő nevét vette föl egy életbiztosító társaság, amely az 1880-as évektől már itt, Budapesten, a Lánchíddal szemben működött az úgynevezett Nákó-házban.” Ezt lebontották és 1904-től 1906-ig a helyén szecessziós stílusban húzták fel az angol cég ma is álló káprázatos magyar főhadiszállását.
S hogy mennyire nem újságírói túlkapás az iménti szó, jól példázza, ha csupán a fejem felé pillantok: a T-alakú előtér felett míves kovácsoltvas-tetőszerkezet található: a kazetták közötti üveglapokon pedig természetes fény árad be. Kisvártatva figyelmem átsiklik a főbejáratra. Kísérőm ide vonatkozóan elmondja, hogy a pávákkal díszített kovácsoltvas kapuk Jungfer Gyula (1841-1908) alkotásai és úgy alakították ki a főbejáratot, hogy a teljes egységet lesüllyeszthessék az alagsorba. Ennek oka, hogy a korabeli földszinti exkluzív üzletekhez lovaskocsival is behajthattak a módos vásárlók.
Amint elkezdjük épületfelfedező utunkat, szembeötlik az első megbújó szív, majd a második, a harmadik és a sokadik. Bár roppant diszkréten, de a figyelmes szemlélő számára mégis észrevehetőek ezek a szimbólumok. Ittlétük indoka azonban meglehetősen prózai, ám annál romantikusabb. Judit úgy tudja, hogy Quittner Zsigmond (1857-1918), Magyarország egyik vezető építésze, aki a palotát tervezte, szerelmének jeléül hagyott szíveket szerte az épületben. Hogy mennyit? Ki tudja… Judit kollégája lelkesen meséli, hogy ők maguk is gyakorta lelnek újabb és újabb szerelemjelképeket.
Nyílik a palota három lépcsőházának egyikét lezáró ajtó. Nem véletlen, hogy éppen itt – és nem az ellenkező irányban lévő terebélyes lifttel indulunk felfelé további érdekességek reményében: a Kossuth-lépcsőházban járt először felvonó az országban, akik pedig annak idején gyalog iramodtak neki a szintkülönbségnek, biztonságos fogódzkodásukat meleg vizes kapaszkodókkal segítették. Ez utóbbi megoldást a fűtővíz korrodáló hatása miatt megszüntették.
Akkor is ajánlott útközben megpihenni, ha lépcsőzés közben nem fáradtunk el. Erre legalkalmasabb az első szint, ahol egy festett ólomüveg ejti ámulatba a lépcsőjárókat. Bár magában is figyelemre méltó ez a Róth Miksa (1865-1944) műhelyéből kikerült, Kossuth Lajos arcképét ábrázoló műalkotás, ám ha még azt is hozzátesszük, hogy ez az eredeti ólomüvegablak átvészelte a 20. század vérzivataros korszakait, garantáltan eláll a szavunk. Esküdt Judit azt is felfedi, hogy a legzűrösebb időszakokban a teljes ablakot kivették és a szuterénben rejtették el.
Már az idáig tartó út önmagában is élmény, mégis tovább fokozza az izgalmat: vajon igazoljuk vagy cáfoljuk azt a városi legendát, miszerint a 205-ös királyi lakosztályból a Lánchídon keresztül át lehet látni az Alagúton. Kinyílik előttem a széles faajtó, majd a hatalmas tükör mellett a pazarul berendezett előtéren keresztül az art deco stílusú nappaliba jutunk.
Itt két egymással szembefordított kanapé várja a megfáradt vendéget. Egyik éppen az erkélyre vezető ajtóval szemben kapott helyet. Innen és a balkon székére telepedve át lehet látni Pestről Budára a közhiedelem szerint. És tényleg! Mégis miért? Fordulok kérdőn szállodai idegenvezetőm felé, aki készséggel felfedi a titkot. „Mikor 1903-ban elkezdték tervezni a palotát, addigra az 1849-ben átadott Lánchídon már közlekedtek Pestről Budára, 1857 után pedig az Alagúton is a Vár alatt. E két objektum geometriai hossztengelye egybeesik és ezt használta ki a Gresham-palota építésze, Quittner Zsigmond is. Szándékosan tervezte úgy az épületet, hogy innen akadálytalanul át lehessen látni Budára.”