Rituális célokra használhatták az emberi csontból készült fésűt

Az ősi, mindössze 5 centiméter hosszú tárgy Angliában került elő, a nyomok alapján a lelet egyfajta amulett lehetett.

Szakértők egy csoportja egy apró, ősi koponyatöredékből kialakított fésűt vizsgált meg – számol be a Live Science. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a tárgy (amelyről itt láthatóak fotók) valóban gyakorlati funkciót szolgált-e.
A lelet 2018-ban került elő az angliai Bar Hillnél, és a vaskorra (az időszámítás előtt 750 és időszámítás szerint 43 közötti periódusra) datálható. A mintegy 5 centiméter hosszú tárgyon nagyjából egy tucat faragott fog található, a fésű a Londoni Régészeti Múzeum (MOLA) gyűjteményéhez tartozik.
A Bar Hill-i fésű egyike annak a nagyjából 280 ezer leletnek, amelynek elemzése jelenleg is zajlik az intézményben. A szakértők egyelőre csak találgatni tudnak a tárgy funkciójával kapcsolatban, de vannak árulkodó nyomok. A fésűn például nem fedezhetőek fel a használat jelei, viszont található rajta egy fúrt lyuk, ami talán arra utal, hogy amulettként viselték.
„A Bar Hill-i fésű egy igen szimbolikus és erőteljes tárgy lehetett a helyi közösség tagjai számára” – mondta Michael Marshall, a MOLA munkatársa és a projekt vezetője. A kutató elképzelhetőnek tartja, hogy a csont egy fontos személytől származik, akinek jelenlétét valamilyen módon meg akarták őrizni a korabeliek.
A térségben egyébként felfedeztek már ősi, emberi maradványokból készült tárgyakat, többek között láb- és kézcsontokból készült eszközöket. Az 1970-es és a 2000-es évek elején egy-egy, a Bar Hill-i fésűhöz hasonló leletet is megtaláltak, ezeket az apró tárgyakat valószínűleg valójában nem használták fésülködésre.