Titokzatos, ősi struktúrát vizsgáltak a sivatagban

A musztatilokról nagyon keveset tudni, a rejtélyes, több ezer éves struktúrák Szaúd-Arábiában találhatóak.
Szaúd-Arábiában dolgozó régészek egy 7000 éves sivatagi műemléket vizsgálva emberi és állati maradványokra bukkantak – számol be a Live Science. A 30-as vagy 40-es éveiben elhunyt férfi csontjai egy úgynevezett musztatilból kerültek elő, az ilyen kövekből emelt, karámszerű struktúrákból mintegy 1600 ismert Szaúd-Arábiában.
Azt nem tudni, hogy a musztatilokat kik hozták létre, úgy tűnik azonban, hogy ahogy elsivatagosodott a környezet, az ősi emberek ezen struktúráknál gyűltek össze, és állatokat áldoztak. A friss tanulmányban az egyik musztatilt elemezve a szerzők új részleteket tárnak fel ezen műemlékekről. Melissa Kennedy, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint eddig szinte semmit sem írtak le ezekről a homokkő falakból készült őskori emlékekről és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmekről. Hivatalosan csupán tíz struktúrát tártak fel, és korábban csak kevés ásatás esetében készült publikáció.
A musztatilok megjelenése változatos, ám jellemzően szögletesek, és alacsony kőfal határolja őket. Egyes struktúrák belsejében komplexebb elemek, például oszlopok vagy belső falak találhatóak. A korabeliek a musztatilokba belépve 20-600 métert gyalogolva érhették el a fejnek nevezett platformot, ahol egy-egy szent követ, gyakran egy meteoritot őriztek.
A Kennedyék által vizsgált musztatil 140 méter hosszú, szent köve nagy, és álló helyzetben tették le. Ennek közelében mintegy 260 állati koponya- és szarvtöredéket találtak, a maradványok többsége szarvasmarháké, de kecskék, gazellák és egyéb kisebb kérődzők leleteit is felfedezték. A legvalószínűbb magyarázat, hogy az állatokat helyben áldozták fel.
A struktúra közvetlen közelében egy sírkamra is előkerült, amely egy férfi csontjait őrizte, az elhunyt valószínűleg ízületi gyulladásban szenvedett. A szénizotópos elemzés alapján a férfi csontjai 400 évvel idősebbek az állati maradványoknál, ez arra utal, hogy a musztatilok generációkon át fontosak voltak a térség lakóinak.