Frankhon ivadéka, Angolhon szülöttje, Magyarhon vitéze

Az angliai Bath városában, francia hugenotta eredetű főnemesi családban látta meg a napvilágot. Őseihez hasonlóan ő is a katonai pályát választotta, előbb Portugáliában hadakozott, majd 1832-ben belépett az osztrák császári hadseregbe. A 2. huszárezred hadnagya, majd főhadnagya lett, 1838-ban elvette báró Splényi Ignác lovassági tábornok Mária nevű lányát. Egy év múlva anyagi okokból kilépett a szolgálatból és felesége tanácsára Magyarországon telepedett le, 1848-ig Bars vármegyében gazdálkodott.

A szabadságharc kezdetekor a mozgó nemzetőrséghez csatlakozott, szeptember 15-én őrnagyi rangot kapott és a 2. Pest megyei önkéntes nemzetőrzászlóalj parancsnoka lett. Egysége élén részt vett a győztes pákozdi és a vesztes schwechati csatában, utóbbiban ő aratta az egyetlen magyar sikert. Kossuth felfigyelt rá, s 1848 novemberének elején ezredesi rangban dandárparancsnokká nevezte ki.
Görgey Artúr nem értett egyet Guyon önálló megbízatásával, innentől datálható a két keményfejű katona viszálykodása, amely később sok zavart okozott a honvédsereg felső vezetésében. Guyon 1848 decemberében, immár a Görgey vezette feldunai hadtest alárendeltségében Nagyszombatnál magára hagyatva vette fel a küzdelmet a többszörös túlerőben lévő Simunich osztrák tábornokkal. A bekerítésből csak jelentős véráldozatok árán tudott kitörni, szorult helyzetéért ismét csak Görgeyt hibáztatta.

A főváros 1849. januári feladása után a hadvezetés úgy döntött, hogy a honvédsereget a Felső- és Közép-Tiszánál összpontosítja. Görgey a feldunai hadtesttel, amelyben Guyon immár hadosztály-parancsnokként szolgált, Vác és az északnyugati bányavárosok felé indult, hogy megakadályozza a támadást a kormány új székhelye, Debrecen ellen. Guyon az utóvéd parancsnokaként a Selmeci-szoros birtoklásáért vívott harcok során többször is vereséget szenvedett az Anton Csorich altábornagy vezette üldözőktől. A bekerítés rémétől fenyegetett Görgey végül arra kényszerült, hogy kiürítse a bányavárosokat, s úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló két lehetőség közül észak felé, az ellenség által megszállt Branyiszkói-hágón áttörve közelíti meg Kassát. A támadás vezetését Guyonra bízta, keze alá szándékosan a gyengébb zászlóaljakat adta, hogy ezek győzelme erősítse a harci morált.
A 758 méter magasan vezető, meredek terepen megközelíthető Branyiszkói-hágó tizenhárom kanyarulatát és szorosait a védők barikádokkal tették valóságos erődítménnyé. Guyon annyira biztos volt a sikerben, hogy előre megírta győzelmi jelentését, s az 1849. február 5-i roham előtt rövid magyar-német nyelvű parancsot adott katonáinak: „Vorwärts dupla lénung, rückwärts kartács schiessen!” – azaz „Ha előrementek, dupla zsoldot, ha hátráltok, kartácsot kaptok!”
A sajátos ösztönzőt alkalmazta is, az első roham kudarca után a megfutamodó újoncok közé lövetett. A következő támadás élére ő maga állt és diadalra vezette katonáit: az ellenséget szuronnyal vetették ki egyik állásból a másik után. Este öt órára értek fel a hegytetőre, és éjfélre foglalták el mind a huszonhárom állást: az út nyitva állt Eperjes felé. A szabadságharc egyik ragyogó katonai sikere után lehetségessé vált a magyar seregek egyesülése, megindulhatott a győzelmes tavaszi hadjárat.

Amikor 1849. március 3-án, a kápolnai csatavesztés után a tiszafüredi táborban zendülés tört ki a fővezér Dembinszky ellen, Guyon egyedüliként állt a lengyel tábornok mellé. Ezzel persze ismét kihívta Görgey haragját, aki immár fővezérként négy nappal később feloszlatta Guyon hadosztályát. A branyiszkói győzőt Kossuth, aki maga sem volt harmonikus viszonyban Görgeyvel, néhány nappal később vezérőrnaggyá és az osztrákok által körülzárt komáromi vár főparancsnokává nevezte ki.
Guyon regénybe illő kalandok után, az ostromlókon keresztül vágva jutott be az erősségbe, amelyet a felmentő seregek megérkezéséig védelmezett. Mivel azonban itt is ellentétbe került a katonai és polgári vezetéssel, Görgey május végén felmentette tisztségéből. A sértett Guyon elbocsátását kérte a szolgálatból, de Kossuth rábeszélésére a déli hadseregben szolgált tovább, a bácskai hadtest parancsnokaként.
Július 14-én Kishegyesnél megverte Jellasicsot, de a titeli fennsík elleni támadása kudarcba fulladt. Az augusztus 9-i vesztes temesvári csatában Bem sebesülése után rövid időre ő volt az összevont magyar haderők főparancsnoka. A demoralizált sereget nem sikerült újraszerveznie, s augusztus 18-án emigrált.

Már török területen, Vidinben Kossuth altábornaggyá léptette elő a tábornokot, akit közben Pesten az osztrák hadbíróság in effigie (távollétében) halálra ítélt. Guyon áttért a muzulmán hitre és Kursid pasa néven török szolgálatba lépett. Damaszkuszban 1850-ben elfojtott egy felkelést, s úrrá lett egy aleppói zendülésen is. A krími háború 1853-as kitörése után az ázsiai hadszíntérre küldték, ő dolgozta ki az 1854. augusztusi kuruderei ütközet haditervét, amely a török csapatok fegyelmezetlensége és a tisztek alkalmatlansága miatt kudarcba fulladt. 1855-ben Iszmail pasa – azaz Kmety György honvédtábornok – társaságában hosszú ideig védte az oroszok ellen a Kaukázus lábánál fekvő karszi elődöt, annak feladása után átvágták magukat az ostromlókon.

A török kormány végül udvari intrikák miatt visszahívta, halálát feltehetően mérgezés okozta 1856. október 11-én Isztambulban. Sírja a Haydarpasa temetőben van, a sírfelirat magyar szövege így szól: „Itt nyugszik Guyon Richard gróf török fő-tábornok, Frankhon ivadéka, Angolhon szülöttje, Magyarhon vitézze”.

Forrás: MTVA Sajtóarchívuma