Egy zabolátlan természetű felfedező

Egyik őse London polgármestere volt, őt szülei korai halála után nagynénje, Elizabeth Ann Seton (az első amerikai szent, a Szeretet nővérei rend alapítója) nevelte fel. A franciául is kiválóan beszélő Wilkes a Columbia Egyetem elvégzése után 1815-ben kezdett szolgálni egy kereskedelmi hajón, majd 1818-ban lett kadét a haditengerészetnél. 1826-ban hadnaggyá léptették elő, 1833-ban – miután behatóan tanulmányozta a Rhode Island-i Narragansett-öblöt -, a Haditengerészeti Obszervatórium és a Vízrajzi Hivatal által létrehozott felszerelés- és térképraktár felügyelőjévé tették.
1838-ban – mivel több, őt a rangsorban megelőző tiszt visszautasította a felkérést – megbízták az első amerikai Csendes-óceáni tudományos expedíció vezetésével. Wilkes a legmodernebb műszerekkel felszerelt hat vitorlás élén, képzett tudósok társaságában indult útnak, küldetésének hivatalos célja a Csendes-óceán déli részének jobb megismerése, a kereskedelem és a hajózás elősegítése, a tudomány határainak kiterjesztése és a tudás növelése volt, gyakorlati célként többek között a bálnavadászat tanulmányozását és a déli mágneses sark felkutatását tűzték ki.
Az expedíció körülhajózta Dél-Amerikát és elérte az Antarktisznak az Indiai-óceánnal határos, a keleti hosszúság 100-160 foka közti partvidékét, mindent összevetve 2700 kilométert hajóztak fából készült vitorlásaikkal a jég peremén és számos ponton megfigyelték a szárazföldet. Úton hazafelé 1840-ben horgonyt vetettek a Fidzsi-szigeteken, ahol két matrózának meggyilkolása miatt Wilkes 80 bennszülöttet végeztetett ki. Hawaiin kikötve tudományos kísérleteket végeztek a négyezer méter magas Mauna Loa vulkánon, ezután északtól dél felé végighajózták az Egyesült Államok nyugati partjait a Juan de Fuca-szorostól San Franciscóig. Az expedíció a Földet teljesen megkerülve 1842 júniusában ért vissza New Yorkba.
Wilkes nem részesült hősnek kijáró fogadtatásban, sőt hadbíróság elé került egyik hajójának elvesztése és önkényeskedései miatt, a szerinte ellenszegülő vagy fegyelemsértésen kapott matrózokat ugyanis rendszeresen megkorbácsoltatta. Jóllehet több társa is terhelő vallomást tett ellene, a tárgyalás végén minden vádpont alól felmentették, egyedül azért ítélték el, mert egy alkalommal a szeszt lopó matrózokra az előírt tizenkettőnél több korbácsütést méretett.
Az útjáról készült jelentést 1844 és 1861 között készítette, a tizenkilenc kötetből hetet ő maga írt. Ő mondta ki először, hogy a déli föld kontinens, de ezzel nem érte be, még az Antarktisz első megpillantásának dicsőségét is el akarta vitatni a vele párhuzamos francia expedíció vezetőjétől, Jules Dumont d’Urville-től, e célból több helyen meghamisította a hajónaplókat. Az expedícióról hazahozott tárgyak, növények, ásványok, állatpéldányok a Smithsonian Intézet gyűjteményének alapját képezik.
Az amerikai polgárháború (1861-65) idején a San Jacinto fregatt kapitánya volt, s majdnem háborúba sodorta hazáját Nagy-Britanniával. Feladata egy déli hadihajó felkutatása volt, eközben előbb a semleges britek által engedélyezett egy nap helyett egy hétig időzött Bermuda kikötőjében, amelyet blokád alá is vett, majd 1861. november 8-án a Bahamáknál feltartóztatta a Trent nevű brit postahajót és őrizetbe vette a déli Konföderáció Európába tartó küldötteit. A tengeri jog eme lábbal tiprását Északon kitörő örömmel fogadták, a Kongresszus külön határozatban mondott köszönetet Wilkes-nek „bátor, leleményes és hazafias” tettéért. Londonban viszont óriási felháborodás támadt, Őfelsége külügyminisztériuma éles hangú jegyzékben tiltakozott, sokan elkerülhetetlennek látták a háborút. A washingtoni brit követ diplomatához illően halogatta a jegyzék átnyújtását, bár tartalmáról tájékoztatta az illetékeseket. A közvélemény figyelmének lanyhulásával a foglyokat csöndben szabadon engedték, az amerikai kormány sajnálkozását fejezte ki, s az esetre a feledés fátylát borították.
Wilkest mindettől függetlenül 1862-ben sorhajó-kapitánnyá léptették elő, s még abban az évben ő vezette azt a hajórajt, amelyet a nyugat-indiai szigetvilágba küldtek az ottani amerikai kereskedelem támogatására. A semlegesség megsértése miatt akciói újfent több külföldi kormány tiltakozását váltották ki, ezért 1864-ben ismét hadbíróság elé állították és függelemsértés, tiszthez méltatlan viselkedés miatt felfüggesztették a szolgálat alól. Visszavonulása után, 1866-ban ellentengernaggyá léptették elő.
Charles Wilkes 1877. február 8-án halt meg Washingtonban, a gyászjelentések csak megemlítették legfontosabb eredményét, a Déli-sarkvidék feltérképezését. Neve csak a 20. század elején lett ismert, az Antarktiszon róla elnevezett, két és félmillió négyzetkilométeres Wilkes-föld bolygónk legnagyobb emberről elnevezett területe. Sok irodalomtudós úgy véli, a zabolátlan természetű, fanatikus és önkényeskedő tengerészről mintázhatta Henry Melville a Moby Dick Ahab kapitányát.

Forrás: MTVA Sajtóarchívum