Ősi kapcsolatról árulkodik egy izraeli lelet

Úgy tűnik, Salamon idején élénk kapcsolat volt Izrael és Szabá királysága között.

A Jeruzsálemi Héber Egyetem régészeinek sikerült megfejteniük egy agyagedényen látható szabái feliratot – számol be a Heritage Daily. Az eredmények arról árulkodnak, hogy Salamon idején kapcsolat volt Izrael és Szabá királysága között.
A Héber Biblia és az Ótestamentum szerint Salamon az utolsó előtti király volt az egyesült Izrael és Júdea területén. A becslések alapján időszámítás előtt 970 és 931 között uralkodhatott. Salamon az emlékezetben bölcs királyként maradt meg, ő építtette fel az első templomot.
2012-ben a kutatók a Templom-hegytől délre egy feliratos korsóra bukkantak, a szövegből csak hét betű maradt fenn. A szakértők a közelmúltban a leletet elemezve megállapították, hogy ódélarab írással készült, ez az Arab-félsziget déli részére, a mai Jemen területére volt jellemző. A korszakban a régió legmeghatározóbb állama Szabá, azaz Sába volt.
Az állam legismertebb figurája Sába királynője volt, akinek neve először a Héber Bibliában bukkan fel. A történet szerint egy karavánnyi értéket hozott Salamonnak, alakjának valódiságát viszont sokan vitatják.
Az edényen egy fűszer neve olvasható, a régészek azt feltételezik, hogy a tárgy Jeruzsálem környékén készült, és egy szabáiul beszélő személy vitte fel rá a szöveget. Úgy tűnik, élénk kapcsolat volt az időszámítás előtti 10. században Izrael és Szabá között.