Az áprilisi törvények szentesítője

Apja I. Ferenc, az első osztrák császár volt, anyja pedig Ferenc első unokatestvére, a nápolyi Bourbon Mária Terézia. A rokonházasságból született, beteges testalkatú Ferdinánd (akit Nandle becenéven emlegettek), gondos nevelésben részesült, hat nyelven beszélt, de sokan gyengeelméjűnek tartották. Veleszületett epilepsziája miatt naponta tucatszor kapott rohamot, emiatt később nászéjszakáját sem tudta elhálni, s nyilvános megjelenéseit is igen gondosan kellett megtervezni. Betegségét az akkoriban szokásos gyógymód szerint veréssel igyekeztek kúrálni, aminek persze semmilyen eredménye nem lett, csak a kisfiú szenvedett az ütlegektől.
Anyját korán elvesztette, de mostohaanyja szeretettel bánt vele, és Ferdinánd végül kedves, szelíd ifjúvá serdült. Az uralkodásra ugyan alkalmatlannak tűnt, de apja végül őt tette meg trónörökösnek, egyetlen felnőttkort megért öccse, a szintén nem túl fényes szellemi képességekkel megáldott Ferenc Károly helyett. Ferdinándot 1830-ban magyar királlyá koronázták, majd 1835. március 2-án, Ferenc halála után császár lett.
A jó szándékú, de befolyásolható új uralkodót a politika egyáltalán nem érdekelte, egyszer azt mondta: kormányozni könnyű, ami nehéz, az nevének aláírása. A kihallgatásokon mindenkinek mindent megígért, ezért állandóan mellette ült a felesége, nehogy jóvátehetetlen baklövést kövessen el. A birodalom ügyeit lényegében a Ferdinánd elmeállapota miatt létrehozott négytagú Koronatanács legbefolyásosabb embere, Metternich kancellár irányította, s ezért a szóban forgó időszakot uralkodó nélküli abszolutizmusként szokták jellemezni.
Magát Ferdinándot hivatalosan a jóságos (der Gütige) jelzővel illették, mert bármi más felségsértésnek minősült volna, igaz, ebből a tiszteletlen alattvalók a Güdinand der Fertige szójátékot faragták, ami körülbelül azt jelenti: Jódinánd, a Lüke.
Különösen érdeklődött a muzsika iránt – több hangszeren játszott, megszállottan gyűjtötte a zenélő dobozokat -, de a növények és a heraldika iránt is vonzódott. A Burg folyosóin és a város utcáin óriási piros napernyővel sétálgatott. Szenvedélye volt az evés, ha megéhezett, addig nem volt hajlandó az iratokat kézjegyével ellátni, amíg nem kapta meg kedvenc ételét. Különösen a gombócokért rajongott, amelyekért rendszeresen kiszökött egy Bécs környéki kisvendéglőbe. Egy anekdota szerint, amikor barackos gombócot kért, és azt mondták neki, hogy a gyümölcsnek még nincs szezonja, sértetten felkiáltott: „Én a császár vagyok, és gombócot akarok!”
Az 1848. március 13-i bécsi forradalomból sem sokat fogott fel: lelkesen integetett a jelszavakat skandáló tömegnek, majd megkérdezte mellette álló szárnysegédjét, mi ez a hangzavar. „Forradalmat csinálnak, Fenség” – válaszolta a magas rangú tiszt, mire így kérdezett vissza: „És azt szabad nekik?”
A mindenkinek kedvében járni akaró uralkodó a pesti forradalom után szentesítette az április törvényeket, és kinevezte a felelős magyar kormányt, amivel magára haragította a kamarillának a „magyar rebellió” ellen kemény fellépést követelő tagjait. Az udvarnak májusban rövid időre Innsbruckba kellett menekülnie, majd október elején az újabb forradalom elől Ferdinánd már csak álruhában tudott Olmützbe szökni.
Az októberi bécsi forradalom leverése után az udvarban a magyarokat szívből gyűlölő Zsófia bajor főhercegné, Ferdinánd sógornője, Ferenc Károly felesége lett a hangadó. A rendkívüli nagyravágyástól fűtött asszony, akit csak úgy emlegettek: „az egyetlen férfi az udvarban”, saját fiát, az uralkodónak nevelt Ferenc Józsefet akarta a trónra ültetni. Nem sokkal azután, hogy a főherceg elérte a nagykorúságot, puccsot szervezett: az erélytelen Ferdinándot minden címéről, saját férjét, Ferenc Károlyt pedig trónigényéről mondatta le. Az alig tizennyolc éves I. Ferenc József 1848. december 2-án lépett trónra, a távozó Ferdinánd e szavakkal búcsúzott tőle: „Isten áldjon, csak légy derék, Isten majd megóv.” Mivel az új uralkodót nem koronázták magyar királlyá, és a magyar alkotmányra sem esküdött fel, annak betartását nem kérhették számon rajta, és az április törvényeket sem ismerte el magára nézve kötelezőnek.
A lemondott Ferdinánd az uralkodás terhétől megszabadulva a prágai Hradzsinba vonult vissza, ahol végre szenvedélyeinek, a botanikának és a zenének élhetett, makettjeivel játszott, és birtokait igazgatta, meglepő sikerrel. Még negyedszázadnyi nyugodt élet adatott neki, neve csak ritkán merült fel újra, például akkor, amikor az 1866-ban a poroszoktól elszenvedett königgrätzi vereség után a rossznyelvek szerint azt mondta: „Erre én is képes lettem volna”.
V. Ferdinánd 1875. június 29-én halt meg, vagyonát unokatestvérére, I. Ferenc Józsefre hagyta, sírja a bécsi császári kriptában található.

Forrás: MTVA Sajtóarchívum