40 ezer éves varróeszköz

A különös eszközt még azelőtt használták elődeink, hogy a lyukas végű tű megjelent volna.

A cipőkészítésből ismert, hogy a bőrt először árral kilyuggatta a varga, majd ezt követően az előre elkészített lyukakon átfűzött erős cipővarró cérnával erősítette egybe. A módszer meglehetősen ősi lehet, egy újonnan felfedezett eszköz legalábbis erre utal. Katalóniában, Barcelona közelében bukkantak rá egy lelőhelyen a csontdarabra, amelyen szabályos közönként elhelyezkedő gödrök találhatóak, a tárgy a kormeghatározás szerint 39 600 éves lehet. Az eszközt az első európai modern emberek, az aurignaci kultúra tagjai használhatták egykoron, bőr összevarrására. A varrótűk, ahogy ma ismerjük őket, csak jóval később, mintegy 23-26 ezer éve jelentek meg e régióban.

A Science Advances folyóiratban közzé tett kutatási eredmények szerint a kb. 11 centi hosszú, 2,2 centi széles és 1,2 centi vastag csontdarab valószínűleg egy őstulokféle csípőcsontjából származhat. A csont lapos oldalán összesen 28 gödröcske helyezkedik el, amelyek szögletes alakja kizárja, hogy például egy ragadozó fogai hagyták volna. A kutatók úgy vélik, szándékos emberi munka eredményei. Arról azonban először fogalmuk se volt a szakembereknek, vajon mi célt szolgálhatott. Miután a kutatás vezetője egy cipész műhelyében meglátta a bőr lyuggatásának műveletét, elhatározta, hogy kísérleti régészeti módszerrel tesztelik, vajon lehetett-e ilyen célja az őskori eszköznek is.
Szarvasmarha csontokkal végeztek kísérleteket, ezeken próbálták a bőr lyuggatását, és alakítottak ki gödröket. Elsőként kihegyezett agancs, tülök, illetve csont eszközzel próbálták utánozni az ősi gödröcskéket, ám csupán felszíni karcolásokat tudtak kialakítani velük. Azután a hegyes kőeszközök modern másával próbálkoztak, s a kővel precízen a csontra ütve tudták elérni, hogy az ősi eszközön látottnak megfelelő gödrök szülessenek, ebből beigazolódott, hogy elkészíthetőek ezek a kis gödröcskék egy hegyes kővel. Miután megvolt az eszköz, már a bőrdarabot (amit ki kellett lyukasztani a varráshoz) is a tesztcsontokra helyezték és így folytatták a vizsgálatot.
A lelőhelyen talált hegyes kőeszközökkel akár 48 ütést is mérhettek a csontra helyezett bőrdarabra, mielőtt letört volna a kőeszköz hegye. Többféle állati bőrrel is tesztelték a módszert, és minden bőr esetében elegendő volt egy ütés a varráshoz szolgáló lyuk kialakítására. Amikor a bőr lyuggatásához használták alátámasztásként a csontdarabot, az azon képződött gödör pont olyan lett, mintha pusztán a csupasz csontra ütöttek volna rá, ugyanúgy nézett ki, mint az ősi eszközön.
Az ősi eszközön található gödröcskék fele egy jól felismerhető sorozatot alkot, ezek a tesztek alapján ugyanazon eszközzel is készültek – vagyis itt egymás utáni szabályos ütésekkel lyuggatta ki valaki egy bőrdarab egy pár centis részét. A többi gödröt szabálytalanul, egyenként és feltehetően más-más eszközzel hozta létre elődünk közel 40 ezer éve.
A lelőhely nem egy olyan tipikus félállandó lakhely, ahol a vadászó-gyűjtögető emberek tartósabb módon berendezkedtek, és ahol mindenféle eszközük kéznél volt. Emiatt a kutatók úgy vélik, a csontdarabot azért használták, mert egy bőr ruhaneműt vagy tárgyat hirtelen meg kellett javítani, és nem volt kéznél az ehhez szokásosan használt eszköz. Emiatt a célra leginkább megfelelő csontdarabot és kőeszközt vehették kézbe, s használták fel a kívánt célra. A kutatók szerint a most feltárt lyuggatásos módszer fontos lépés lehetett abban, ami aztán a tűhöz és a ma ismert formájú varráshoz elvezetett. Az aurignaci kultúra idején az éghajlat meglehetősen zord volt, így az ekkor élt emberek igen nagy szükségét látták a testre illeszkedő ruhaneműnek, amelyet a korabeli kézművesek a most feltárt módszer segítségével készíthettek el.