Ferenc, Hajnalka2023. október 04., szerda
Kultúra

Az iskolai tanszergyártás meghonosítója

2023.04.28.NG
National Geographic Magyarország

1833. április 28-án született Hopp Ferenc optikus, utazó, műgyűjtő, a róla elnevezett múzeum megalapítója.

Hopp Ferenc
Forrás: Wikimedia Commons

 

A morvaországi Fulnek városkában látta meg a napvilágot egy sokgyermekes kántortanító családjában. Rokonok révén 1845-ben került Pestre, ahol optikusinasnak állt a Calderoni céghez. Segédlevele megszerzése után külföldre ment szakmai gyakorlatot szerezni: két évet töltött Bécsben, négyet az Egyesült Államokban, majd 1861-ben visszatért Pestre és betársult mestere cégébe.

A Calderoni az 1840-es években főként távcsövek, szemüvegek, és más mérőműszerek forgalmazásával foglalkozott, ám az 1850-es évek végén már földgömböket, vetítő berendezéseket, ködfátyol-készülékeket, földrajzi fotográfiákat is árusított. A vállalkozást és az üzletet Hopp Ferenc 1864-ben megvásárolta, majd a már ismert Calderoni és Társa nevet megtartva a látszerészeti szolgáltatások mellett elindította az iskolai tanszergyártást, amelyet ő honosított meg Magyarországon. Erre a báró Eötvös József által a kiegyezés után kezdeményezett, I. Ferenc József által 1868. december 15-én szentesített első népoktatási törvény adott lehetőséget – az Eötvös vezette minisztérium 1870-ben 4750 népiskola számára biztosított iskolai felszerelést 200 ezer aranyforint értékben. A Hopp Ferenc irányította Calderoni és Társa cég a század végén már csaknem 2500 féle taneszközt forgalmazott, amivel Európában is úttörő szerepet töltött be. Szakmai tevékenységének ötvenéves jubileuma alkalmából Hopp Ferenc 1895-ben megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, „a magyar tanszergyártás megszervezésében és megindításában való érdemeiért”.

A Calderoni és Társa az 1896. évi millenniumi kiállításon kétszáz geodéziai, erdészeti és bányászati műszert (pl. távcsöveket, szintezőket), továbbá oktatási célú műszereket, szemléltető- és taneszközöket állított ki. A cég ma már antikváriumi kincsnek számító árjegyzékeinek egyikében ez olvasható: „A leghíresebb külföldi cégek speciális jellegű készítményeit kivéve, a lehetőség szerint mindent itthon készítettünk, s ezen készítményeinket kipróbálás nélkül sohasem szállítjuk”. Hopp Ferenc a magyar optikai és finommechanikai műhelyek sorának biztosított folyamatosan munkát, értékesítette és propagálta a gyorsan fejlődő új találmány, a fényképezés eszközeit és anyagait is.

A cég virágzása lehetővé tette, hogy ötvenéves kora után a természettudományok és a földrajz, a távoli népek élete és a technika fejlődése iránti érdeklődésének engedve utazgasson. Meglátogatta a világkiállításokat, körutazást tett a Földközi-tengeren, Nyugat-Afrikában a kongói vasutat tanulmányozta. 1882 és 1914 között ötször utazta körbe a Földet, utazásairól beszámolt a Magyar Földrajzi Társaság ülésein, beszámolói nyomtatásban is megjelentek, ezeket saját fényképeivel illusztrálta.

Andrássy (Sugár) út 103., Knorr-villa, ma a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum található benne. A felvétel 1880 körül készült.
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

 

Hopp Ferenc utazásain eleinte emléktárgyakat vásárolt, az ásványoktól a míves fegyverekig, a technikai érdekességektől a különös használati tárgyakig és dísztárgyakig mindent megvett, ami felkeltette érdeklődését. Figyelme fokozatosan fordult a magas művészet és a tudatos műgyűjtés, ezen belül a keleti művészet és díszítőművészet felé, különösen a kézműves alkotásokat, a finom faragásokat és a távol-keleti lakkmunkákat értékelte. Az Iparművészeti Múzeum 1907-ben megrendezett Amateur Gyűjtemények Kiállításán ő szerepelt a legnagyobb ázsiai anyaggal. Felkérésre saját pénzén vásárolt ásványokat a Műegyetem Geológiai Tanszékének, a Magyar Nemzeti Múzeum ókori osztályának egy karthágói pun kerámiagyűjteményt vett meg, ez a Szépművészeti Múzeumban található. Rendszeresen támogatta a Magyar Földrajzi Társaságot és számos tudományos és társadalmi egyesületet. Régi optikai és csillagászati műszerekből álló gyűjteményét a Meteorológiai Intézet Asztrofizikai Múzeumára, fotógyűjteményét a Magyar Földrajzi Társaságra hagyta, ezek a második világháború idején megsemmisültek.

Hopp Ferenc Budapesten halt meg 1919. szeptember 9-én. Végrendeletében legfontosabb, több mint négy és fél ezer keleti műtárgyból álló gyűjteményét Andrássy úti villájával és kertjével az államra hagyta, egy kelet-ázsiai művészeti múzeum alapítása céljából. A kollekció legértékesebb darabjai a drágakő, az elefántcsont, a nemesfa-faragványok, a rekeszzománcok, a bronz használati és dísztárgyak, illetve a japán lakktárgyak, de megtalálható benne a buddhista művészet több, Japánból, Kínából, Thaiföldről származó alkotása is. A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum állománya az adományozás óta az ötszörösére gyarapodott, az intézmény ma kilenc külön gyűjteménnyel, könyvtárral, állandó és időszaki kiállításokkal várja a látogatókat.

Forrás: MTVA Sajtóarchívum

Több ezer éves bort találtak

Több ezer éves bort találtak

Ősi bor nyomait detektálták egy egyiptomi királyné sírjában.

Mire jó a sci-fi irodalom?

Mire jó a sci-fi irodalom?

Annak ellenére ritkák a sci-fi könyvek az iskolai tananyagban, hogy a segítségükkel a gyerekek könnyebben megértik a tudományt.

Viking leleteket talált egy család a kertjében

Viking leleteket talált egy család a kertjében

A család egy elveszett ékszert keresve bukkant az 1200 éves tárgyakra.

A templom egerétől a macskaajtóig

A templom egerétől a macskaajtóig

A macskák a házból ki-be közlekedése nem új keletű dolog, de vajon hol lehetnek a legrégebbi macskaajtók?

Több ezer éves lábbeliket találtak

Több ezer éves lábbeliket találtak

A szandálok egy spanyolországi barlangból kerültek elő más leletekkel együtt.

National Geographic 2023. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket