Rakománnyal teli, ókori hajóroncsra bukkant egy búvár

A római korból származó hajó komoly mennyiségű márványt szállított.

1800 éves hajóroncsra bukkant egy búvár a Földközi-tengerben, Izrael északnyugati partjainál – írja a Live Science. Koby Sharvit, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) tenger alatti egységének igazgatója szerint bár a kutatók tudták, hogy egy roncs fekszik a környéken, pontos helyzete ismeretlen volt, mivel homok borította. A közelmúltban olyan viharok vonultak át a térségen, amelyek felfedték a rakományt.
A római kori hajó 40 tonnányi márványt szállított, köztük növénydíszekkel ékesített korinthoszi oszlopokat. A szakértők szerint ez a legrégebbi teherhajóroncs, amelyet a Földközi-tenger keleti részén felfedeztek.
Gideon Harris búvár hetekkel ezelőtt találta meg a maradványokat, a felfedezés után azonnal értesítette az IAA-t. A becslések szerint a hajó legalább 180 tonna rakományt bírt el. Pozíciója alapján azt feltételezik, hogy a sekély vízben viharba keveredett, a legénység pedig a horgony kiengedésével próbálta meg kétségbeesetten elkerülni a zátonyra futást.
Sharvit kiemelte, a hasonló, hirtelen viharok gyakoriak a térségben. Ilyenkor a hajók manőverezhetősége korlátozódik, és sekély vízbe kerülhetnek, ahol hajótörést szenvedhetnek. A kutató hozzátette, a most megtalált hajó a mai Törökországból vagy Görögországból tarthatott az egyiptomi Alexandria felé.
A roncs felfedezése eldönt egy régi vitát is. A szakértők egy ideje vizsgálják, hogy a rómaiak szállítottak-e teljesen kész építészeti elemeket, most úgy tűnik, hogy a tárgyak alapanyagként vagy félkész elemként hagyták el a bányákat, majd az építés helyszínén fejezték be őket.