Kamikazeakcióban elsüllyedt hajót találtak

A USS Mannert L. Abele 1945 áprilisában süllyedt el, miután egy japán gép eltalálta.

A USS Mannert L. Abele roncsára bukkantak a japán Okinava közelében – számol be a Heritage Daily. Az amerikai romboló 1944. április 23-án indult első útjára, szűk egy évvel később, 1945 árpilis 12-én viszont el is süllyedt. A Mannert L. Abele volt az első amerikai hajó a második világháborúban, amelyet a japán Jokoszuka MXY-7 Óka rakétahajtású kamikaze rohamrepülőgéppel pusztítottak el, a támadásban 84 amerikai vesztette életét.
Az Amerikai Tengerészettörténeti és Örökségvédelmi Parancsnokság (NHHC) víz alatti régészeti csoportja a Tim Taylor által vezetett Tiburon Subsea vállalat adatait használta fel. „A Mannert L. Abele 84 amerikai tengerész végső nyughelye, akik a hazájuk védelmében hozták végső áldozatukat” – mondta Samuel J. Cox, az NHHC igazgatója és az amerikai haditengerészet nyugalmazott ellentengernagya.
„Legmélyebb köszönetem és gratulációm Tim Taylornak és csapatának a roncs megtalálásáért” – nyilatkozta Cox. Mint hozzátette, a felfedezéssel az elhunytak családtagjai végre lezárhatják az ügyet, a többiek pedig tiszteleghetnek az áldozatok emléke előtt.
A roncs immár élvezi az amerikai törvények védelmét. Bár nem invazív módon, például távérzékeléssel lehet vizsgálni a maradványokat, minden olyan módszerhez engedélyt kell kérni az NHHC-tól, amely potenciálisan megzavarhatja a lelőhelyet.