A történelem egy sötét emlékére bukkantak

Megtalálták a hírhedt második világháborús japán egység, a 731-es alakulat egyik bunkerét.

Kínai kutatók egy olyan második világháborús bunkert találtak, amelyet a japánok használtak embertelen kísérletekre – számol be a Live Science. A struktúrát a Hejlungcsiang tartományban fekvő Anda közelében fedezték fel, a bunkert a hírhedt 731-es alakulat használta a japán megszállás idején.
A létesítményt 1941-ben hozták létre, és a háború végéig működött. A laboratórium volt a 731-es alakulat legnagyobb kutatólétesítménye, egészen mostanáig viszont nem sikerült rábukkanni.
Az 1931-ben megalapított 731-es alakulat eredetileg közegészségügyi szervezet volt, de hamar biológiai és vegyi fegyverek fejlesztésével kezdett el foglalkozni. A teszteléshez kínai, koreai, orosz és amerikai foglyokat használtak fel. Kísérleteiknek mintegy 12 ezer férfi, nő és gyermek esett áldozatául, a 731-es alakulat által pestissel fertőzött bolhákat pedig számos településre ledobták, járványokat indítva el.
A most megtalált, U alakú bunker 33 méter hosszú és 21 méter széles, és több szoba, illetve járat tartozik hozzá. A termek pontos funkcióját egyelőre nem tárták fel.
Miután 1945 szeptemberében Japán kapitulált, az Egyesült Államok igyekezett eltüntetni a kísérletek bizonyítékait, a 731-es alakulat több vezetőjének pedig nem kellett felelniük a háborús bűncselekményekért kutatási eredményeikért cserébe.