Kincsekkel teli sírokat találtak Kínában

Több ezer éves, előkelő sírokat fedeztek fel, a nyughelyek nagy számú tárgyat rejtettek.

Előkelő, ősi sírokra bukkantak a kínai Senhszi tartományban fekvő Csaigounál – számol be a Heritage Daily. A nyughelyek a Licsiaja-kultúrához köthetőek, amely a Sang-dinasztia idején (időszámítás előtt 1600-1045) létezett. A kultúra névadója Licsiaja, egy megerősített település.
A kínai örökségvédelmi hatóság vezetésével egy ideje folynak a vizsgálatok Csaigounál. A környező dombokat is magába foglaló, mintegy 3 millió négyzetméteres területen döngölt földből álló épületeket, előkelő sírokat és több száz leletet fedeztek fel.
Szun Csanvei, a Senhszi Tartományi Régészeti Intézet munkatársa elmondta: kilenc magas rangú temetőt és további hét, A alakú sírt találtak. Az M2, M3 és M4 jelű nyughelyek úgynevezett gödörsírok, amelyekben a kutatók több mint 200 temetkezési tárgyat, köztük egy teljes bronz szekér- és lószerszámkészletet, egy türkizberakásos, fecske alakú réz övcsatot, egy szintén türkizberakásos, állatformával díszített csontkoporsót, arany fülbevalókat, kagylókat, jáde leleteket, különböző temetkezési edényeket, valamint rézből készült fejszéket és nyílhegyeket fedeztek fel.
A kutatók szerint az ásatások révén jobban megérthettük a Sang-dinasztia politikai területét és földrajzi szerkezetét. Emellett azt is megismerhetik, hogy milyen kölcsönhatásban voltak egymással a magterület és az északabbra lévő régiók.