Az emberi test, mint mértékegység

Arasz, öl, könyök, rőf, lépés – bár ma már nem ezek jelentik a meghatározó mértékegységeket, a hétköznapi életből ma sem vesztek ki teljesen. Valami hasonló mértékegysége valószínűleg minden népnek volt, hisz ezek a testrészeken alapuló mértékegységek mindig „kéznél” voltak. Egy nemrégiben a Science hasábjain megjelent kutatás azt vizsgálta, mi az oka, hogy még mindig használjuk őket. E mértékek ugyanis akkor is fennmaradtak, amikor egy-egy társadalom bevezette a standardizált mértékegységeket. A kutatók arra jutottak, a máig fennmaradó használattal megkönnyítik az ember számára kényelmes ruha, szerszám vagy más személyes holmi készítését.

Már időszámításunk előtt 2700 évvel, az ókori egyiptomiak is a királyi könyök mértékegységgel mértek, ami kb. 53 centit tett ki, és a könyökcsúcstól a középső ujj hegyéig érő távolságból eredeztethető. A hasonlóan testünk távolságaiból eredő láb vagy az öl mind a mai napig használatban vannak (az öl, angolban a fathom a hajózásban ma is hétköznapi, de persze informális mélységjelző mérték).

A kutatás során 186 különböző kultúra mértékegységeit vizsgálták meg, és arra jutottak, mindben jelen volt vagy van valamiféle testrészen alapuló mértékegység. Azt is felmérték, miféle dolgok méréséhez alkalmazták, és azt találták, hogy különösen a ruhaneműk, valamint a szerszámok készítésében volt hasznuk e mértékeknek. Például a karéliaiak még a 20. század hajnalán is 1 öl és hat arasz hosszúságú síléceket készítettek, az alaszkai jupik nép kajakjai 2,5 öl és egy könyök hosszúságúak voltak. A hantik sílécei arasz plusz két ujj szélesek voltak, és a földtől a szemöldök magasságáig ért a hosszuk. A sísportban egyébként a mai napig segíti a megfelelő sporteszköz kiválasztását az ember magassága.
Szintén fontos volt a személyre szabott mérték, például az íj esetében, amit az odzsibva indiánok az egyik válltól a másik kinyújtott kar ujjhegyig mért hosszával számoltak, de más népeknél is hasonló jellegű mérésen alapult az elkészítése. A rőf a mellkas közepétől az ujjhegyek végéig érő hossz lehetett eredetileg.

Történelmi példa a híres angol hosszúíj: IV. Eduárd elrendelte, hogy minden 16-60 év közti férfi készítsen a saját testmagassága plusz egy arasz hosszúságú íjat. A természeti népek tisztában vannak azzal, hogy a személyre szabottan készített fegyverrel pontosabban, jobban tud bánni az ember, mint a más számára készítettel.

A megvizsgált népek 40 százaléka használta az öl, a könyök és az arasz mértékegységét, mégpedig feltehetőleg olyan mindennapos mérési feladatokra, amelyeknél egyszerűbb volt a „kéznél lévő” testrészt használni, mint mindenhova magunkkal vinni például egy mérőrudat. Gondoljunk bele, mennyivel könnyebb egy zsineg, halászháló vagy szövetdarab hosszát úgy megmérni, hogy a kinyújtott karjainkat használjuk hozzá, pont ezekre a célokra használták és használják ma is. Könnyen érthető, hogy egy eszköz használatát megkönnyíti, ha a saját testünk méretéhez igazodik!

A standardizált mértékegységeknek az államiságban, a közigazgatásban, adózásban van leginkább szerepük, ezt jelzi az is, hogy ezeket a nagy birodalmak fejlesztették ki elsődlegesen. A testrészeken alapuló mértékegységeknek azonban igen fontos szerep jutott a technikai fejlődésben.