Dániel, Daniella, Lőrinc2024. július 21., vasárnap
Kultúra

Malária gyötörte a Medicieket

2023.06.12.NG
National Geographic Magyarország

A befolyásos család tagjai talán vadászat közben fertőződtek meg.

Medeciek kápolnája Firenzében
Forrás: Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images

A Medici család kriptájából származó maradványok vizsgálata alapján a befolyásos család több tagja is maláriában szenvedett – számol be a Live Science. A szakértők azt feltételezik, hogy a Mediciek vadászterületeiken fertőződhettek meg.

A Mediciek óriási hatalomra tettek szert a reneszánsz kori Firenzében, a 16. századtól pedig ők adták a Toszkánai Nagyhercegség uralkodóit. A család halottait a firenzei San Lorenzo-bazilikában temették el, a szerveket a testekből eltávolították, és külön cserépedényekbe helyezték.

Egy, a közelmúltban megjelent tanulmányban a kutatók ezen edények tartalmát elemezték, a vörösvérsejteken pedig parazitaszerű struktúrákat detektáltak. „Tudtuk, hogy a vörösvérsejtek konzerválódhatnak, de arra nem számítottunk, hogy élősködőket látunk majd rajtuk” – mondta Albert Zink, az olaszországi Múmiakutató Intézet igazgatója és a csapat tagja.

A későbbi vizsgálatok feltárták, hogy a paraziták a Plasmodium falciparum faj tagjai, ezek okozzák a maláriát. A szakértők tudták, hogy a 2. vagy 3. századtól a 20. századig problémát idézett elő a betegség a térségben, ám eddig úgy hitték, hogy a fertőzés egy enyhébb, a Plasmodium vivax által okozott változata volt jelen.

A malária miatt az érintett Medicieknél súlyos, lázas betegség alakult ki, az azonban nem egyértelmű, hogy tényleg a fertőzésben haltak-e meg. A család tagjai szerettek a firenzei lápvidéken vadászni, egy ilyen helyszín tökéletes környezet a maláriát terjesztő szúnyogoknak.

A friss eredmények szerint a betegség gyakoribb lehetett a régióban, mint eddig hitték. Érdemes ugyanakkor hozzátenni, hogy a kórokozótól nem maradt fenn DNS, így nem lehet megállapítani, hogy genetikailag mennyiben tért el mostani formájától.

Több száz éves hangszereket hoztak fel egy horvátországi hajóroncsból

Több száz éves hangszereket hoztak fel egy horvátországi hajóroncsból

A szakértők szerint világviszonylatban is egyedülálló felfedezésről van szó.

Rejtély, mi okozta az őslakos város összeomlását

Rejtély, mi okozta az őslakos város összeomlását

Egy új vizsgálattal egy, Cahokiával kapcsolatos elméletet cáfolnak.

Az amerikai függetlenségi háború első csatájának emlékeire bukkantak

Az amerikai függetlenségi háború első csatájának emlékeire bukkantak

A feltárt muskétagolyók egy olyan pillanatnyi esemény emlékei, amely az egész világot megváltoztatta.

Világháborús leleteket kerestek, de sokkal ősibb tárgyakat találtak

Világháborús leleteket kerestek, de sokkal ősibb tárgyakat találtak

Lengyel fémdetektorosok a Besszádokban lévő erdőket fésülték át.

Előkelő őslakosok maradványaira bukkantak Peruban

Előkelő őslakosok maradványaira bukkantak Peruban

A kutatók úgy vélik, hogy a csontok és különböző díszek mintegy 800 évesek.

National Geographic 2024. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket