Lenyűgöző római kori mauzóleumra bukkantak Londonban

A kutatók szerint kivételes felfedezésről van szó, az építmény előkelők számára készülhetett.
Egyedülálló, a római korra datálható mauzóleumot tártak fel London déli részén – számol be a BBC. A struktúra falainak és padlójának egy része is megőrződött, a szakértők szerint rendkívül ritka felfedezésről van szó.
A régészek úgy vélik, a sír a római társadalom előkelőségei számára készült. A kutatók azt tervezik, hogy a helyreállítást követően a lelőhelyet állandó kiállítási elemmé alakítják.
A feltárást a Museum of London Archaeology (MOLA) vállalat vezette a Landsec and Transport for London (TfL) közlekedési szervezet megbízásából. A MOLA munkatársai úgy vélik, hogy az építmény a legjobb állapotban fennmaradt római kori mauzóleum Nagy-Britanniában.
A központi mozaik mellett emelvényeket, az alsó részen pedig lépcsőket is találtak. Összesen két emeletet tártak fel, az alsón egy hasonlóan kialakított mozaik került elő. A szakértők azt gyanítják, hogy a struktúrát egy időben átalakították, a padlót pedig megemelték. Minden jel arra utal, hogy az építmény jelentős volt.
A helyszínen több mint száz érmét, kerámiatöredéket, cserepet és fémdarabot találtak, koporsókra viszont nem bukkantak. A lelőhelyen régóta folynak az ásatások, 2022-ben itt fedezték fel az elmúlt 50 év legnagyobb ókori mozaikját Londonban. Antonietta Lerz, a MOLA régésze szerint a helyszín lenyűgöző betekintést nyújt a római kori London változó világába.
A kutatók abban reménykednek, hogy pontosan datálhatják a mauzóleumot, és 3D modellt is létrehozhatnak róla.