Kultúra
A nyári napforduló ünneplése
2023.06.21.NG
National Geographic Magyarország

2023-ban június 21-én, 16 óra 57 perckor beköszöntött a csillagászati nyár - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat weboldalán. Az MTI által közzétett hírben fölhívják a figyelmet, hogy a Nap aekor „fordul" meg, hisz a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, itt június 22-én delel, majd elindul a Baktérítő felé, ahová féléves vándorlás után télen érkezik majd meg. A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka. Hajdan a nyári napforduló a naptári év kiemelkedő ünnepe volt, ennek hagyományát sok helyen ma is őrzik.

A nyári napfordulót ünneplik Stonehenge-nél, Amesbury közelében.
Forrás: MTI/AP/Kin Cheung

A nyári napforduló és a leghosszabb nappal eljövetelét várják emberek a délnyugat-angliai Glastenbury melletti Glastenburyi-dombon, Az emberek minden évben összegyűlnek itt, az Artúr király legendájában szereplő Avalonnal azonosnak vélt helyen.
Forrás: MTI/EPA/Adam Vaughan

A nyári napforduló ünneplése a délnyugat-angliai Glastenbury mellett.
Forrás: MTI/EPA/Adam Vaughan

Nyári napforduló ünneplése a Glastenbury melletti Glastenburyi-dombon.
Forrás: MTI/EPA/Adam Vaughan

A nyári napfordulót ünneplő dobos.
Forrás: MTI/EPA/Adam Vaughan