Az óceánon túl európai őrültségnek tartották

Az akkor még a Brit Birodalomhoz tartozó indiai Shillongban született. Apja jó nevű skót mérnök, anyja párosban wimbledoni bajnok teniszező volt. Neves iskolákban tanult, egyetemre Edinburghban és a cambridge-i Trinity College-ba járt, közgazdaságtani és jogi tanulmányait a második világháború miatt nem fejezhette be, a háborúban ejtőernyősként szolgált.

Az 1950-es évek elején a pénzjegynyomtatással, pénznyomdagépek gyártásával foglalkozó De La Rue cégnél helyezkedett el, ő építette ki a vállalat észak-amerikai divízióját, részvényesi igazolások nyomtatására szerződött a New York-i tőzsdével. Vegyesvállalatot hozott létre a Wells Fargo céggel, megalapította Nagy-Britannia első páncélozott autós pénzszállító cégét, a Security Expresst, amelynek elnöke lett.

Amikor a De La Rue piaci szerepének megerősítése érdekében 1964-ben létrehozta automatizálás fejlesztési üzletágát, annak vezetésével az ügyesen tárgyaló, kreatív Shepherd-Barront bízták meg. A legenda szerint a sokat dolgozó férfi egy nap késve érkezett bankjához és nem sikerült pénzt felvennie. Még este, a fürdőkádban is ezen bosszankodott, amikor a megoldás isteni szikrája kipattant a fejéből: ha az automaták csokoládét meg üdítőt képesek kiadni, miért ne lehetne belőlük bankjegyeket is felvenni?

Shepherd-Barron elkezdte törni a fejét egy emberi közreműködés nélkül, a nap 24 órájában bankjegykiadásra képes masinán. Az ötlet megvalósításán hamarosan egy egész csapat dolgozott. Az új szolgáltatás bevezetésére az akkor legjobban automatizált brit pénzintézetet, a Barclays Bankot szemelték ki. Visszaemlékezése szerint a bank egyik vezetőjével egy pohár gin mellett másfél óra alatt nyélbe ütötték az üzletet, így született meg a DACS (De La Rue Automatic Cash System) automata, amelyet a Barclays üzemeltetett.

A világ első bankjegy-automatáját 1967. június 27-én Észak-Londonban, a Barclays enfieldi fiókja előtt helyezték üzembe. Az első, történelmi tranzakciót Reg Varney komikus, A buszon című filmvígjáték-sorozat későbbi sztárja indította el. Az automata csekkel működött, és alkalmanként csupán 10 fontot adott ki, amiből akkoriban még egy görbe hétvégére is futotta.

A DACS-nak nem volt online kapcsolata a bankkal, csak csereügyletet bonyolított, a csekk bedobására kiadta a pénzt. A bankpénztáros által kiállított utalványt a gépi olvashatóság és a biztonság érdekében a már bevált enyhén radioaktív C14-es radiokarbon csíkkal jelölték meg, s a pénzfelvételhez a számlatulajdonosnak az azonosításhoz szükséges PIN (Personal Identification Number – személyi azonosító szám) kódot is be kellett ütnie. (A PIN kifejlesztése a skót James Goodfellow nevéhez fűződik, aki maga is feltalált egy bankjegykiadó automatát.) A legenda szerint Shepherd-Barron katonai azonosítója mintájára eredetileg hatjegyű PIN-számra gondolt, de felesége – aki egy bankigazgató lánya volt – azt mondta, ő négynél több számot nem tud megjegyezni. Hála a hölgynek, ez utóbbi vált általánossá, elég csak négy számra emlékeznünk. A négy számjegynek a felhasználók mellett a hackerek is örülnek, mert a kód feltöréséhez csupán 10 ezer kombinációval kell megpróbálkozniuk, hat számjegy esetén ez már egymillió variációt jelentene.

Az újdonságtól berzenkedőkben az is felvetődött, hogy a radiokarbon csík egészségkárosodást okozhat, de a jó humorú feltaláló a kedvükért kiszámolta, hogy ahhoz bizony 136 ezer karboncsíkos papírt kellene megenniük. Ötletét az Egyesült Államokba és Japánba is elvitte, de nem járt sikerrel. Egy Miamiban tartott bankárkonferencián egyenesen „európai őrültségnek” nevezték elképzelését, miközben már Amerikában is dolgoztak a pénzkiadó automata megvalósításán. Japánban maguk kezdték gyártani a berendezéseket, igaz, hét évig legalább jogdíjat fizettek.

A bankautomata kifejlesztésével egyidejűleg többen is próbálkoztak, az elsőség kérdése csak 1993-ban dőlt el, John Shepherd-Barron ekkor vonulhatott be az első működő bankautomata feltalálójaként a technikatörténetbe. A De La Rue azonban nem védette le a találmányt, így a feltalálónak az anyagi haszon helyett a dicsőséggel és a 2005-ben neki ítélt Brit Birodalom Rendje tiszti fokozatával (OBE) kellett megelégednie. Goodfellow, aki fél évszázad alatt mindössze 15 dollárt kapott találmányáért, egy évvel később kapta meg ugyanezt az elismerést.

Az első bankautomatának, a lyuknak a falban (The Hole in the Wall) még csodájára jártak, de ma már hárommilliónál is több van belőle a világon. Nem kell zavarba jönnünk, ha mínusz 40 fokban a 4693 méteres pakisztáni Khunjerab-hágón, a norvég Spitzbergákon vagy éppen a Déli-sarkon, a McMurdo kutatóállomáson szeretnénk hirtelen készpénzhez jutni. Az ATM-automaták még sokáig a mindennapi életünk részei lesznek, bár a készpénzmentes fizetés térnyerése piaci jelentőségüket fokozatosan háttérbe szorítja. Shepherd-Barron már egy 2007-es interjújában azt jósolta, hogy a készpénzes fizetést 3-5 éven belül szinte teljesen felváltja a kártyás és mobiltelefonos vásárlás.

A feltaláló 1979-1985 között a De La Rue észak-amerikai igazgatójaként dolgozott. Nyugdíjba vonulása után feleségével egy Portmahomack nevű észak-skóciai halászfaluba vonultak vissza, ahol vadászattal, horgászattal és lazactenyésztéssel töltötte az idejét. 82 évesen még egy gyilkos bálnák hangját utánzó masinát is szerkesztett, hogy elijessze a lazacfarmját fosztogató fókákat. Ez a találmánya nem működött olyan jól, mint az ATM: a fókáknak tetszett, amit hallottak, és még többen gyűltek össze.

John Shepherd-Barron 2010. május 15-én, 84 éves korában hunyt el a skóciai Invernessben.

Forrás: MTVA Sajtóadatbankja