Az ember és a holló

A vadállatok nem várták meg, hogy az ember letelepüljön, már korábban megfigyelték, mit is csinálunk, és miként lehet ebből előnyt szerezni. Egy német vezetésű nemzetközi kutatócsoport a 30 ezer évvel ezelőtt élt elődeink mellett élelmet csenő hollókról mutatott be bizonyítékot az Archaeological and Anthropological Sciences folyóiratban.

Az első, emberrel osztozó vadállatról szerzett bizonyítékaink 42 ezer évvel ezelőttiek, ekkor rókákról derült ki, hogy szívesen fogyasztotta, amit őseink félredobáltak. Valószínűleg már sokkal hamarabb rájött számos kis termetű ragadozó és dögöt fogyasztó állat, hogy könnyű prédára lelhet az ember közelében, ám egyelőre kevés olyan eszköz áll rendelkezésünkre, amellyel például a rágásnyomokról be lehet azonosítani a fajt. A mostani kutatásban csehországi lelőhelyeken vizsgálódtak. A vadászó csoportok hagyta nyomok közt rengeteg mamutcsont volt, a hollók a mamuthús eldobált cafataira gyűlhettek az ember közelébe. Ráadásként rengeteg hollócsontot is találtak, amelyből a szakemberek úgy vélik, a hollók maguk is felkerülhettek az egykor itt élt emberek étlapjára, de talán a kultúrájukban is fontos szerepet kaphattak.

A lelőhelyeken talált sok hollócsont arra utalt, hogy közel élhettek az emberhez. A kutatók 12 madár esetében a csontokban lévő egyes izotópok alapján meghatározták, milyen étrenden élhettek.

„E hollók főleg nagy termetű növényevő állatok húsán éltek, gyakran mamutén, nagyjából azt ették, mint a korabeli emberek” – mondta Chris Baumann, a kutatás vezetője. „Ebből arra következtettünk, hogy az emberi táborhelyek közelében található mamuttetemek vonzhatták őket ide.” Miután az állatok figyelme az emberi tevékenység felé fordult, az ember kihasználhatta ezt, és elkaphatta a hollókat, akár a tollaikért, akár a húsukért.

Az a romantikus képzet él bennünk, hogy elődeink a természetet érintetlenül hagyták, holott egyre több bizonyítékunk van az ellenkezőjére. Az ember hatására már több tízezer éve átalakult a környezet (bár ez nyilvánvalóan elképesztő kis átalakulás a maihoz képest), befolyással voltunk az állatok viselkedésére, és adott helyzetben azt meg is változtattuk. Erre példa a 30 ezer évvel ezelőtti kapcsolatunk a hollókkal.
Valószínűleg számos dögevő lehetett, ami rájött, hogy az ember környezetében mindig csurran-cseppen valami. Ahogy ezek az állatok maguk is egyre közelebb merészkedtek az emberhez, gyakran az emberi kultúrába is bekerültek. Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vadállatokkal való kapcsolatunk eredményeként különböző zoonotikus betegségeket is összeszedhettünk. Az külön kutatások tárgya lehet, hogy ezek az őskori betegségek mik lehettek, és miként formálhatták magát az emberi társadalmat.

Egyelőre még gyerekcipőben jár a sok ezer éve élt emberek és a velük az élőhelyeken osztozó állatok kapcsolatának vizsgálata, azonban ezek az eredmények nemcsak történelmi, kulturális érdekességek, de még a mai urbanizálódó állatvilággal kapcsolatosan is tanulságosak.