Kolónia, avagy város a városban

2023.06.26.Sarusi István

National Geographic Magyarország

A ma is álló VIII. kerületi lakótelep kívülről úgy fest, mint egy erőd - egykoron ehhez adott volt önálló infrastruktúrája is. Először 2020-ban, a Budapest 100 alkalmából tárultak ki kapui, ám nekem egy régi kedves ismerősöm javasolta a látogatást, így lehetőségem nyílt megismerni az ódon épületkomplexumot.

„Úgy látom, újabban szeretnek olyan helyre költözni az emberek, aminek története van. Ezek olyan pluszok, amik mind-mind hozzáadnak valamit a mindennapokhoz – vélekedik Stuhl Ágnes, gimnáziumi évfolyamtársam. Majd felfedi személyes apropóját, ő miért vette meg az egyik garzont: Elképesztően filmmániás vagyok! Mindig tudni akartam, melyiket hol forgatták. Családunk nagy kedvence a Csinibaba, ami szinte kizárólag itt, a Kolónián forgott – így ismertem meg e hely történetét.” Beköltözése után még inkább rabul ejtette az épület mérete, az a teljesség, ami anno az ideérkezőket fogadta. Ágnes kedvenc részei a komplexum panorámáját uraló víztorony, és a lakásához vezető lépcsőház, annak is a 4. szintje, ahonnan a teljes egységet belátni.

Nosza, akkor vegyük szemügyre alaposabban is a komplexumot! Míg felérünk a legfelső szintre, Ágnestól megtudnom: „Budapesten a nagy lakásboom 1905-12 közé esik. Akkoriban döntött úgy a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárának (MÁVAG) igazgatósága, hogy a munkások életkörülményeinek javítására az átlagosnál jobb minőségű szálláshelyeket biztosít a gyár közvetlen szomszédságában. Fontos tényező volt a telepi tudat: a nagyvárossal szemben a telephez tartozás érzése, a kisváros ideálja, zárt világ, saját szokásokkal, a vidéki munkások (falusias) értékrendjéből kiindulva. Ráadásul így dolgozóik nem voltak kitéve az 1900-as évek elején jellemző budapesti házbéruzsorának sem. Így 1908-ban elkezdődött a 3000 főnek otthont adó Kolónia építése.”

E közel 650 lakásos épületegyüttes a Bláthy Ottó – Vajda Péter – Delej és Golgota utcák által határolt 19 500 négyzetméteres területen fekszik (kicsivel nagyobb, mint az Országház 17 745 négyzetméteres alapterülete). Négyemeletes épülettömb öleli körül a belső udvart. Két oldalán egy-egy kétemeletes épület kapott helyet, majd a két világháború között beépítették az udvar további részeit is: a Golgota utca felől középen nyúlik be a teremépület a víztoronnyal. „Majomketrec” néven is emlegetik a nagy épületegyüttes által közrefogott B és C blokkokat. Összesen 628 szoba-konyhás és 10-10 két- és háromszobás (ún. „tisztviselő lakás”) alakítottak ki pavilonrendszerben, ahol a gyárfőnök, főtanácsos, felügyelő, gyári orvos, tűzoltóparancsnok lakott. Huszonnégy lépcsőházra osztották a lakótelepet, emeletenként 6-6 lakással. Minden emeleti lakáshoz az utcára vagy az udvarra néző saját erkély tartozik, így sikerült elkerülni a korszak bérházaira jellemző sötétséget és levegőtlenséget.

A lakások mind elrendezésében, mind méretében egymás klónjai: 628 db szoba-konyhás hajlék 22 négyzetméteres hálóval, 13 négyzetméternyi konyhával és kamrával. Utóbbi az otthon elengedhetetlen részét képezte a vidékről ideérkezőknek. Mindegyik lakrészt vízvezetékkel, gázfőzővel és gázlámpákkal szereltek fel. Ezeket automatával működtették: így egy húszfilléres pénzérméért 1 köbméter gázt szolgáltatott a szerkezet. Akkoriban a fürdő megléte nem jelentett alapigényt, így a lépcsőházakból nem csupán lakrészek, hanem mosdók is nyíltak. Tisztálkodásra egy különálló helyiségben volt alkalmuk az itt élőknek – hetente egyszer, külön térítés ellenében.
S ezzel máris rátértünk az infrastruktúrára. Helyet kapott a Kolónián az úgynevezett teremépület is. Ennek a pincéjében működött a fürdő, ahol zuhanyzók, medencék, valamint pihenő és masszázshelyiség várta a dolgozókat. Emellett férfi-, női fodrász, manikűrös is rendelkezésére állt azoknak, akik meg tudták fizetni. A B épület pincéjében alakítottak ki mosókonyhát: 24 teknőcsoporttal, gőzzel fűtött üstökkel, centrifugával és szárítógéppel. Alatta pedig egy második pince is húzódott, ’56-ban a lakók ide húzódtak vissza. Két szárítókamra nyílt a mosoda mellett. A C épület földszintjén működött kisdedóvó, gondnoki iroda és itt tartottak fenn hat vendégszobát a vidéki testvérgyárak alkalmazottainak. Itt laktak a gyár tűzoltói is, akik nem hagyhatták el a Kolónia területét, mindig készenlétben kellett állniuk. Ennek oka a lakásokban használt Jobbágy-féle kályhák jelentette veszély. Gondoljunk bele, ha ilyen sűrűn beépített és lakott közegben fellobbannak a lángok… Az épület pincéjében állt a szénsavas jéggép, ami napi 1000 kg jeget készített. Lévén, ekkoriban még nem voltak hűtőszekrények.

Dolgos hétköznapok után a kikapcsolódás és szórakozás lehetőségét a művelődési ház változatos programjai nyújtották. Itt bálokat, hangversenyeket rendeztek, de étterem és tekepálya is működött, valamint sportterem. Tiszti kaszinó mellett könyvtár is rendelkezésre állt. Előadások sora követte egymást a színpadon, de moziműsor úgyszintén várta a nagyérdeműt. Néptáncegyüttes és még dalárda is alakult, mint például a híres Acélhang kórus lelkes asztalosokból, öntőkből, kovácsokból. Ők akár az épület központi helyiségében, az 1315 négyzetméteres és 11 méter magas főhajójú nagyteremben is kiereszthették hangjukat.

Ekkoriban e helyiség a főváros egyik legnagyobb vasbeton szerkezetű terme volt: a háromhajós terem főhajóját elliptikus ívű dongaboltozat fedi, oldalhajóit rácsos vasbeton gerendák hidalják át. Az ablakok előtt alakították ki a munkásebédlőt. Az oldalfalakon lévő gázfőző segítségével pedig meg is tudták melegíteni ételüket. Ebédidőben villanyorgona szolgáltatta a karzatról a zenét. Négy gyári orvossal működő szakrendelő kapott helyet a teremépület legfelső szintjén, ahol műtő és röntgengép is üzemelt.

Noha a barátságosabbnak szánt pavilonrendszerű kialakítás és a számos szociális funkció magasabb életszínvonalat jelentett a korabeli lakóknak, lássuk be, kettős célt szolgált a paternalista gondolat. Egyik a lojalitás, a juttatások miatt; valamint a teljes élet szabályozása. Szabadidejüket is az üzemi létesítményekben szervezett programokon töltötték az itt élők a 10-12 órás műszakok után. Ergo nem adódott idejük, sem információjuk az önálló szerveződéshez. Nem csoda, hogy az első évtizedekben minimálisra csökkent a kiköltözések száma, a mobilitás hiánya pedig egy zárt közösséget eredményezett, ami szorosan kötődött a gyárhoz. Roppant nehéznek bizonyult betekinteni ebbe a minden értelemben palástolt világba.

Jelentősebb felújítások, átalakítások a ’60-as években kezdődtek: 1965-68-ba restaurálták a Kolónia külsejét. Sok lakásba ekkor került be a cserépkályha. Számos lakást csupán csak a ’90-es években komfortosítanak. Jobbágy-féle kályhák helyett cserépkályhák vagy gázfűtés kerül be, parkettáznak, jobb híján a konyhákból és kamrákból lesznek fürdők, ahol lehetett ott több helyen beépítik az erkélyt, hogy a WC a lakáson belülre kerüljön.

A korszerűsítések után is megmaradt az épületegyüttes eredeti atmoszférája. Remekül tetten érhető ez a film- és klipforgatásokon. Felsorolni is nehéz az itt rögzített alkotásokat. Ezek közül néhány: A lecke, Hanussen, Aurora Borealis, Csinibaba, Mercedes-reklám, Katy Perry klipek és még videójáték színhelyeként is remekel a Kolónia. Egyáltalán nem lepődnek meg a lakók, ha az udvaron lovak vágtáznak, tankok furikáznak fel s alá.

De nem csupán a mozgókép-kultúra szakemberei, de zenészek is megalapozták a Kolónia hírét. Ehhez képzeletben a Művelődési Ház pincéjében kialakított, sejtelmes nevű klubba, a Fekete Lyukba kell belépnünk. Eleinte csak néhány teremmel bírt, majd az évek folyamán két különálló italárusító egységgel egészült ki. No de, ettől még nem azonos holmi kocsmával, sőt! Még koncerthelyszínnel sem! Hanem itt üzemelt a Bikini stúdiója és próbaterme is. Nagy Gyula, az Ifjúsági Klub vezetője alternatív szórakozóhelyet csinált a pincében. Meglehet, a Kádár-korszak kultúráját szabályozták, mégis innen indul a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, a Pál utcai fiúk és Nagy Feró karrierje. Fénykorát a ’80-90-es években élte a hely, jelenleg egy kisegyház tulajdonában van, akik „Fehér Lyuk”-ként jegyzik.

Szemben az 1910-ben mért első 3005 fős létszámmal, napjainkban nagyjából 1000 lakója van az épületeknek: nyugdíjasok, a régi gyár dolgozói és leszármazottai, önkormányzati bérlők és megjelent egy fiatal értelmiségi csoport is, akik tudatosan választották lakóhelyüknek a Kolóniát. Éppen ez sarkallhatja a folyamatot, hogy újból közösséggé, pozitív értelemben vett kommunává fejlődjenek.

Ágnes igyekszik átvetíteni lelkesedését a lakóközösségre, így bízik abban, hogy sikerül visszahozni a hajdanvolt együvé tartozás érzését. Ennek első jele, hogy a Kolónia közösségi oldalain igaz, egyelőre virtuálisan, de tapasztalható némi pezsgés. „Mindenki visszahúzódva él a maga kisebb-nagyobb lakrészében, aminek egyik oka az is lehet, hogy az udvaron nincsenek lócák, melyek segítenék a személyes kapcsolatok ki- és továbbfejlődését” – tervezget a fiatal nő. Egyik érve, hogy az egyedül élők – különösen az idősek –, de a többi generáció szocializációját egyaránt előre mozdítanák a kültéri bútorok, közösségi terek. Stuhl Ágnes reméli, hogy ők lehetnek „a következő pozsonyi piknik. Ez Újlipótváros (XIII. kerület) – és Budapest – egyik legnépszerűbb, legnagyobb civil kulturális rendezvénye. Megálmodói: Rédei Éva, Kövesdi Péter és a névadó Bächer Iván író. Szeretnénk egy ehhez hasonló rendezvényt szervezni. Bízom benne, hogy lesz rá igény!” Addig pedig ha a városban jártunkban-keltünkben ránézünk az Erzsébet-hídra, akkor jusson eszünkbe: ez is a Kolónia falai között élő egykori dolgozók munkájának eredménye.

Történeti információk forrása: Csicsics Anna: „Erőd a VIII. kerületben” –A Ganz-MÁVAG kolónia öröksége című tanulmánya és Haynisch Viktória kutatómunkája

#VIII. kerület