A csicseriborsó útja

Külleme alapján akár a mogyoróval is összetéveszthetnénk a hüvelyesek közé tartozó, és mintegy tízezer éve háziasított csicseriborsót (Cicer arietinum). Főként a közel-keleti konyha képviselőjeként terjedt el a világon, a legtöbben talán falafel vagy hummusz formájában ismerik, ám rendkívül sokszínűen felhasználható terményről van szó.

A termékeny félhold területén (Mezopotámia felső régiója, a mai dél-török területek) háziasítottuk, ezt követően terjedt el a Mediterráneumban, Dél-Ázsiában, Kelet-Afrikában és persze a Közel-keleten. Ma két fő típusa, a desi és a kabuli, ezeken belül többféle színváltozata létezik, ám nem világos, hogyan terjedtek el. Egy amerikai–orosz kutatócsoport vizsgálta meg genetikai alapokon ezt a kérdést.

Olyan növénygenetikai gyűjteményben lévő mintákat vizsgáltak meg, amelyeket még a 20. század elején, a Zöld Forradalom előtt gyűjtöttek, vagyis a modern mezőgazdálkodás előtti időkből származókat. 421 olyan mintát vizsgáltak meg, amelyekről ismert volt a begyűjtés pontos helyszíne is.

Az elképzelésekkel szemben az egyes földrajzi helyeken termelt csicseriborsó nem a földrajzilag hozzá közel esőkkel volt a legközelebbi rokonságban. A gének azt tükrözték, ahogy például a kereskedelmi útvonalak mentén az ember egyik helyről a másikra jutott. Ezt nagyjából úgy képzeljük el, hogy nem faluról falura terjedt apró lépésekben, hanem e kereskedelmi utak mentén, újabb és újabb gócpontokba jutott el, ahonnan aztán helyben terjedt tovább.

Különösen érdekes volt az etióp csicseriborsó: ez magában hordozza mind a kabuli fajta édeskés ízét, mind az indiai fekete desi fajta fanyarságát. A genetikai adatok szerint benne vannak az indiai, a libanoni, sőt, a fekete-tengeri csicseriborsók nyomai is. A csicseriborsó tükrözi Etiópia kulturális kapcsolatait a Közel-Kelettel, és az óceáni kereskedelmi útvonal, a „tengeri selyemút” jelentőségét is magában hordozza. Ez utóbbi a dél-ázsiai és kelet-afrikai régiók közt fennállt kapcsolat mind a kultúra, mind a mezőgazdasági termények terjedésében fontos szerepet játszott.

Úgy tűnik, a desi fajta volt az, amelyből viszonylag későn kinemesítették a kabuli fajtát. A török eredetű desiből Közép-Ázsiában született meg a kabuli, amely nagyobb méretű, vékonyabb a héja, és világosabb a színe – ez a mai Mediterráneum közkedvelt fajtája. A nálunk kereskedelmi forgalomban kapható csicseriborsók is elsöprő többségben e fajtához tartoznak

A kisebb, sötétebb desi indiai kedvenc, ennek vastagabb a héja is, ezért másképp is pucolják, gyakran felezett csicseriborsóként (a mi sárgaborsónkhoz hasonlóan) árusítják, e formában gyorsabban megfő, és emellett kiváló liszt készül belőle. Előnye még, hogy nagyobb a terméshozama, mint a kabuli fajtának. Mindkét fajta jó szárazságtűrő növény.