Megtalálhatták Caligula híres hajóinak egy darabját

A Nemi-tavon működő hajók igen fényűzőek voltak.
Egy kőből faragott fejet találtak az olaszországi Nemi-tóban, a kutatók szerint a szobor Caligula valamelyik hajójához tartozhatott – számol be a Heritage Daily. A lelet a tómeder helyreállítási munkálatai során került elő.
Caligula római császár idejében, az időszámítás szerinti 1. században két hatalmas hajót építettek, hogy azokat a szentnek tartott Nemi-tavon használja az uralkodó. A hajók pontos funkciója nem ismert, egyes feltételezések szerint luxuspaloták voltak, de az is elképzelhető, hogy szentélyként működtek. Suetonius római történetíró igen fényűzőnek írta le a járműveket.
A roncsok létezéséről a helyi halászok régóta tudtak, a maradványokat először a 15. században vizsgálták meg. A hajók nagyjából 18 méteres mélységben nyugodtak, a leletanyag kimentésére tett kísérletek a kor technológiai szintjéből adódóan súlyos károkat okoztak. 1927-ben Benito Mussolini elrendelte a tó lecsapolását a feltárás érdekében, azonban az iszapkitörések és a tó fenekének süllyedése miatt csak 1932-ben sikerült teljesen kiemelni a roncsokat.
Az első megtalált hajó, a Prima nave, 70 méter hosszú és 20 méter széles volt, a második, a Seconda nave pedig 73 méter hosszú és 24 méter széles. Mindkét hajót festékkel és kátrányos gyapjúval borították, és márvánnyal, mozaikokkal, valamint aranyozott réz tetőcserepekkel díszítették.
1944-ben, a második világháború idején a múzeumot, ahol a hajókat tárolták, a szövetségesek eltalálták, miközben egy szomszédos német tüzérségi állást céloztak. A múzeum a hajókkal együtt lángba borult és megsemmisült, a tüzet csak a bronzleletek, néhány elszenesedett fa és a Rómában tárolt kerámiák élték túl.
A közelmúltban feltárt kőszobor elemzése csak most kezdődik, de az előzetes vizsgálat alapján Caligula idejéből származik. A kutatók abban bíznak, hogy sikerült megtalálniuk a Nemi hajók egyik elveszett darabját.