2000 éves csendéletre bukkantak Pompejiben

A jó állapotban konzerválódott freskó a hellenisztikus hagyományok nyoma.
A Pompeji Regio IX-ben folyó ásatások során egy gyönyörű, 2000 éves falfestményre, egy csendéletre bukkantak – számol be a Heritage Daily. A felfedezés is igazolja, hogy még mindig rengeteg izgalmas lelet várja a megtalálást a Vezúv kitörésével időkapszulaként konzerválódott romvárosban.
A freskó egy ház átriumában került elő a Regio IX-ben, Pompeji központi területén. A csendéleten egy ezüsttálcára helyezett borospohár, különböző gyümölcsök és fűszerek, valamint egy lapos focaccia (panis focacius) látható, amely a mai pizza távoli őse lehetett. A szakértők szerint a jelenet a xenia ábrázolása, ez a vendéglátás megszentelt ókori görög formája. Hasonló festményeket korábban is feltártak már a Vezúv környékén.
Az átrium egy olyan területen fekszik, ahol a 19. században folytattak már ásatásokat. A helyszínen egy fehér habkőből és vulkanikus anyagokból álló réteggel borított, beomlott tetőt találtak, egy szomszédos tűzhelynél három áldozat maradványait is felfedezték.
„A freskó a hellenisztikus hagyomány néhány témáját tartalmazza, amelyeket később a római császárkor szerzői, így Vergilius, Martialis és Philostratus dolgoztak ki” – mondta Gabriel Zuchtriegel, a Pompeji Régészeti Park igazgatója. Mint hozzátette, a bukolikus, szentségre utaló, szerény, egyszerű étel ellentétben áll az ezüsttálcák fényűzésével, illetve a művészeti és irodalmi kifinomultsággal.