Régi nemi sztereotípiát cáfoltak

Sokáig élt az elképzelés, hogy a gyűjtögető társadalmakban a férfiak kizárólagos feladata a vadászat.

Egy friss tanulmányban Abigail Anderson, a Seattle Pacific University munkatársa és kollégái olyan adatokat elemeztek, amelyek a világ több tucatnyi gyűjtögető társadalmától származnak – olvasható a Phys.org-on megjelent közleményben. Az eredmények alapján az érintett társadalmak legalább 79 százalékában a nők is vadásznak, ami ellent mond annak az elterjedt nézetnek, mely szerint a vadászat kizárólag a férfiak dolga, a nők csak gyűjtögetnek.
Egyre több a régészeti bizonyíték, amely megdönti a fenti paradigmát, feltártak már például olyan, nagyvadak elejtéséhez használt eszközöket, amelyeket nők mellé temettek. Egyes kutatók ezen felfedezések tükrében arra jutottak, hogy a vadászat az újabb kori gyűjtögető társadalmakban vált a férfiak kizárólagos feladatává, Andersonék most ennek az állításnak jártak utána.
A csapat az elmúlt száz év információit elemezte, az adatok 63 világszerte létező társadalomtól gyűjtötték – akadt köztük észak- és dél-amerikai, afrikai, ázsiai, illetve ausztráliai populáció is. Az eredmények azt mutatták, hogy az érintett társadalmak 79 százalékában a nők is vadásznak, függetlenül attól, hogy anyák voltak-e. A női vadászatok 70 százaléka szándékos, nem a más tevékenységek során talált állatok elejtésére korlátozódik, a nők ráadásul mindenféle méretű vadakat elejtettek.
Érdekesség továbbá, hogy a nők a vadászati tudás átadásában is részt vettek, és színesebb fegyverválasztás és stratégia volt jellemző rájuk, mint a férfiakra. A nők tehát számos gyűjtögető társadalomban képzett vadászok, és fontos szerepet töltöttek be a zsákmány elejtésében. A friss tanulmány hozzájárulhat a nemi szerepekhez kapcsolódó előítéletek átrajzolásához.
Ezen sztereotípiák akár a régészeti kutatásokra is hathatnak, például befolyásolhatják a leletek értelmezését, éppen ezért fontos a felülvizsgálatuk. A szakértők a korábban feltárt, kapcsolódó maradványok újraértelmezésének fontosságára is felhívták a figyelmet.