Turistaként Irakban

2023.07.08.Kisgyörgy Éva

National Geographic Magyarország

Amikor az ember egy vakációra gondol, a legritkább esetben jut eszébe Irak, hiszen a legtöbben ehhez az országhoz háborús képeket társítanak. Az elmúlt négy évtizedben kevés turista fordult meg itt, hiszen az iraki-iráni háború, majd az Iszlám Állam térnyerése nem volt épp hívogató. Még ha akadtak is vállalkozó szellemű utazók, a vízum megszerzése szinte rémálom volt, így gyakorlatilag a külföldi látogatók csak a zarándokokra és a hivatalos ügyben utazókra korlátozódtak.

Nehezen változik meg ez az elképzelés az országról, pedig szerencsére a háború már a múlté. Az országban béke van és a 2021-ben bevezetett VOA (visa on arrival, azaz az érkezéskor automatikusan felvehető vízum) nagymértékben megkönnyítette a látogatók dolgát – Irak pedig tényleg tárt kapukkal és tárt szívekkel várja a turistákat.

Ma már több millió látogató érkezik ide évente, igaz, azok túlnyomó többsége zarándok, elsősorban Iránból. Nem találtam adatokat arra vonatkozóan, mennyi a kifejezetten turista céllal érkező látogató, de abból kiindulva, hogy mindenhol feltűnést keltettünk, nem lehet sok. Bárhova ment kis tízfős magyar csapatunk, hatalmas feltűnést keltettük és a múzeumi őrtől kezdve az éttermi pincéreken át a katonákig közös szelfit kért mindenki tőlünk. Leginkább ez utóbbi lepett meg, hiszen vezetőnktől azt hallottuk, katonai létesítményeket nem szabad fotóznunk. Azonban a műemlékeket őrző és az ellenőrző pontokon szolgáló fegyveresek láthatóan nem voltak ilyen szigorúak. Amint megláttak minket és meghallották, hogy magyar turisták vagyunk, a lehúzott komor símaszkok mögül felvillant a széles mosoly, és már vették is elő a mobiljukat, hogy közös képet készítsenek velünk.

A fájdalmas múltra ma már csak a sok rom emlékeztet, különösen Moszulban, ahol talán a legnagyobb volt a pusztítás. Szintén szokatlan még az utazónak az erős katonai jelenlét, az utakon gyakran megállítanak ellenőrizni az útleveleket és a műemlékeket is szigorúan őrzik. De ezzel együtt egy pillanatig nem éreztük magunkat veszélyben, mert olyan elsöprő vendégszeretettel találkoztunk, amihez hasonlót eddig csak Iránban tapasztaltam.

Az egész út hangulatát meghatározta, hogy amikor a hajnali érkezést követően a busszal a szállodánk felé áthajtottunk egy hídon, akkor felkaptam a fejem az idegenvezető hangjára: „Ez a folyó a Tigris”. Kialvatlan kábultságomból azonnal felébredtem és elámultam: Tigris és Eufrátesz? Istenem, itt vagyok a civilizáció bölcsőjében, ahol a világ első városai álltak, ahol feltalálták az írást, a matematikát vagy ahol több ezer évvel ezelőtt megszületett az első törvény, a Hamurapi-kódex.

Nem állítom, hogy máshol nincsenek szebb romvárosok, mert sajnos Irakban az a jellemző, hogy ami mozdítható, az külföldi (főleg berlini és párizsi) múzeumokba került, ősi városok falait meg gyakran ledózerolta az Iszlám Állam. De ki ne hatódna meg attól, ha folyamatosan olyan neveket hallana, mint Babilon, Ninive és Mezopotámia – gyakorlatilag nemcsak térben utaztunk, de időben is, visszarepülve az ötödikes történelemkönyv lapjaira.

Elképesztő volt belegondolni, hogy 895-ben, amikor mi megérkeztünk hazánkba, itt már komoly iskolák álltak, ahol Arisztotelész műveket fordítottak arabra. Érdekesség, hogy miután sok görög klasszikus eredeti elveszett, gyakran ezeket arabról fordították vissza latinra.

Kedves emberek, nagyszerű látnivalók… mi kell még? Finom ételek? Nos, erre sem lehetett panasz, egyszerűen minden egyes vacsoránk szenzációszámba ment. Az egyetlen nehézség az volt, hogy általában már az előételekkel jól laktunk, és még csak ezután jöttek a grillezett halak, húsok.

Bár lélekben és szívben felkészültek az irakiak a turizmusra, a gyakorlati megvalósítás azért még várat még magára. Nagyon kezdetleges a tömegközlekedés, kevés az interneten foglalható szállások száma, szinte senki nem beszél angolul és időnként körülményes a műemlékek meglátogatása. Ezért célszerűbb csoportos utazásra indulni vagy helyi idegenvezetőt keresni, aki átsegít ezeken a nehézségeken.

Gyakran tartanak attól is a látogatók, legalábbis a nők, hogy tetőtől talpig be kell öltözni és komoly retorzióval jár, ha elrontanak valamit. Irakban egyáltalán nem kötelező vagy elvárt az abaja, sőt, a kendő viselése sem. A fővárosban vagy épp Kurdisztánban nem is jellemző a hétköznapokban. Csak a síita vallási központokban (Kerbalában és Nadzsafban ) kötelező az abaja, amit fillérekért be lehet ott szerezni. Ha nem jól vesszük fel, kilóg a hajunk, a helybéli nők odalépnek és nagyon kedvesen, mosolyogva megigazítják, de soha senki nem nézett ránk rosszallóan, ha valamit nem jól csináltunk.

No de essen szó a legfontosabb látnivalókról is!

Bagdad

Az ország felfedezését Bagdadban kezdtük meg, ahol jó fél napot töltöttünk a 2022-ben újranyitott Irak Múzeumban. Ez még úgy is szédítően gazdag, hogy Irak műkincseinek jelenetős része külföldre, illetve a háborús időkben fosztogatók kezére került. Szerencsére sok mindent sikerült visszaszerezni, hiszen ezek olyan jegyzett, jól ismert mesterművek, melyeket igencsak bajos lenne értékesíteni.

Felkerestük az al-Musztanszirijja negyedben a város legkorábbi fennmaradt korániskoláját, ahol az ősi iratokat fordították, valamint az Abbászida kalifák egykori palotáját is – mindkét épületet gyönyörűen helyreállították.

Ellátogattunk arra a Firdauszi térre is, ahol 2003-ban ledöntötték Szaddam Huszein szobrát, és amely tett jelképesen a diktátor hatalmának végét jelentette.

Útba ejtettünk egy katolikus templomot is, amely szintén véres események színhelye volt. Irakban korábban 3 millió keresztény élt, ma már becslések szerint mindössze 250 ezer. 2010-ben ebben a templomban az iszlám állam öngyilkos merénylői 47 ember életét oltották ki. A helyzet rendeződését követően, 2021-ben a pápa is ellátogatott ide.

A Mártírok Emlékműve Bagdad ikonikus jelképe, ahol a félbevágott hagymára emlékeztető nagy kék kupolák alatt egy méretes múzeum van az alagsorban. Fotók százain mutatják be az iráni háborúban elesett hősöket, valamint a közelmúltban használt kínzóeszközöket.

A sok történelmi program mellett egy könnyedebb látogatásunk is volt, amikor felkerestük Agatha Christie folyóparti házát, amely ma romosan áll egy elzárt területen. Az elhagyatott, meglehetősen rossz állapotban levő háznak még így megtépázottan is fantasztikus hangulata van, nekem azonnal beindult a fantáziám, micsoda kávézót lehetne itt kialakítani folyóparti terasszal, könyvesbolttal.

Ősi városok, műemlékek

Megindító élmény volt másnap ellátogatni Babilonba, még úgy is, hogy tudtam, az ott álló Istár-kapu csak egy gyengécske másolat. Az eredeti elemekből rekonstruált kapu a Pergamon Múzeumban van, itt a helyszínen ebből semmi nem maradt (csak az bagdadi Irak Múzeumban akad pár oroszlános panel). Ma a babiloni emlékhelyen egyaránt látni feltáratlan, eredeti állapotban megmaradt romokat, illetve precízen rekonstruált épületeket. Utóbbiak tégláin sokszor feltűnt egy jelzés – Szaddám Huszein ugyanis belevésette ezekbe a nevét, hogy eldicsekedjen az utókornak, az ő nevéhez fűződik a rekonstrukció.

A Bábel-tornyát is felkerestük, illetve annak hűlt helyét. Nem is torony volt, inkább egy zikkurat és ma csak a körvonalaira utal egy árok.

Ellátogattunk Urukba, ami az ókori Mezopotámia egyik legfontosabb városa volt. A régészeti lelőhely tele van monumentális vályogtégla-épületekkel, amelyeket a falakba ágyazott festett agyagkúpok mozaikjai és rendkívüli művészeti alkotások díszítettek. Jelentőségét elsősorban az adja, hogy i. e. 3200 körül itt született meg az írás, valamint itt fejlesztették ki a hengerpecsétet is, amelyet az ókori mezopotámiaiak személyes tulajdon megjelölésére vagy dokumentumok aláírására használtak. Urukot egykor hatalmas fal vette körül, amelyet a hagyomány szerint Gilgames király parancsára építettek. Ő lehetett Uruk tényleges királya i. e. 2700 körül, és később számos történet és eposz hőse lett.

Ur városában a sumer kor legismertebb és leglátványosabb emléke áll, az uri-i zikkurat. A zikkurat, vagy toronytemplom a piramisok mellett az ókori kelet emblematikus építménye – de, ellentétben a piramisokkal, nem temetkezési hely. Tetején egy szentély állott, amelyben ott volt az istenszobor, amelynek áldoztak. A templomot hatalmas raktárak, kiszolgáló épületek vették körül. Az Ur-i zikkurat felső emeletei már leomlottak, de így is igen látványos, hiszen Szaddám Husszein idején felújították. Hasonló toronytemplomokat Irakban és Iránban láthatunk még.

Uruk és Ur egy tétel az UNESCO világörökségi listáján, ahol hat iraki helyszín szerepel – tíznapos körutunk során felkerestük mindet.

Ilyen például Szamarra, a kalifák egykori fővárosa, ahol egy egészen különleges, 52 méter magas csavaros minaret áll. Sajnos épp nemrég szakadt le egy kis része, így lezárták, és mi már nem mászhattuk meg – egyik szemem sírt, de a másik nevezett, hiszen tulajdonképpen okos lépés lezárni és megvédeni a további rongálódástól. A minaret egy 851-ben épített mecsethez tartozik, amely építésekor a legnagyobb ilyen épület volt a világon.

Ugyancsak világörökség Assur, amely az Asszír Birodalom első fővárosa volt a kezdetektől i. e. 9. századig. A területen számos királysírt tártak fel, illetve áll itt egy hatalmas, már omladozó zikkurat, amelynek nem jósolnak hosszú életet – nagyon megtépázta az idő. Nyilván nem tett jót neki a közelmúlt konfliktusos időszaka sem, ráadásul terveznek ide egy gátat, amely elöntheti az egész területet.

A római kori Hatrát is felkerestük, amely szintén világörökség, és azon kevés helyek egyike, amit még az Iszlám Állam sem pusztított el. No nem a szépérzékük miatt, hanem mert négy évig támaszpontként használták. Úgy voltak vele – és ebben igazuk is lett -, hogy ha itt ütnek tanyát, az amerikaiak ezt a jelentős régészeti területet nem bombázzák.

Jelentős mecsetek, vallási központok

Az ország két legszentebb városa Kerbala és Nadzsaf. Kerbala arról nevezetes, hogy itt nyugszik Husszein, Mohamed unokája, a síiták egyik legfontosabb szentje, valamint Abbász, a nyolcadik imám. Nadzsaf talán még Kerbalánál is jelentősebb, ugyanis itt nyugszik Ali, Mohamed veje, a síita irányzat alapítója. A síitáknak ez ugyanolyan szent hely, mint a szunnitáknak Mekka, így itt mindig rengeteg zarándok van. A mecset szomszédságában terül el a világ legnagyobb temetője, a Béke Völgye, ahol becslések szerint 5 millió ember van eltemetve.

Úgy láttam, nem csak arról szól a mecset felkeresése, hogy ott leróják a tiszteletüket a szent sírok előtt, de amolyan közösségi központként is szolgáltnak az épületek – láttuk gyerekeket leckét írni, férfiakat és nőket egyaránt szundikálni, kisebb csoportokat beszélgetni, énekelni, imádkozni. Láttunk egészen apró, 8-10 napos kisbabákat, esküvőt és temetést, azaz a teljes életüket átszövi az itteni jelenlét.

Nemcsak iszlám vallási központok vannak Irakban, de más vallások emlékei, még ma is aktív temploma is. Ilyen például Rabban Hormizd, amely a világ egyik legrégebbi keresztény kolostora, a káld pátriárka egykori otthona. Szintén ősi keresztény kolostor Mar Mattai, melyet 363-ban alapítottak. A szerzetesek nemcsak az épületben éltek, hanem barlangokban is a kolostort körülölelő hegyekben.

Egy különös hely Lális, a jezidi közösség fő kultuszhelye. A jezidi hit az ősi iráni vallásból nőtt ki, az egész világon alig másfél millió követője van, többségük itt él Irakban. Ezt a vallást nem lehet felvenni, hanem bele kell születni, és elveit, rítusait pontosan csak a hívők ismerik. Szerencsére a szentélybe mi is beléphettünk és ha nem is értettünk sokat, mi miért van és mit csinálnak épp a hívek, velünk rendkívül barátságosak voltak – ők is, mint mindenki, kértek velünk sok közös szelfit.

A közelmúlt emléke

A Szaddám Huszein-rezsim közel 24 éves hatalma alatt közel 100 palotát/rezidenciát építtetett országszerte, hogy kifejezze a saját és családja hatalmát. Ezek nemcsak magának a tábornagynak, hanem párttisztviselőknek, családtagjaiknak, valamint számos szeretőjüknek biztosítottak lakhatást. A becslések szerint csak az első öbölháborút követő időszakban mintegy 2 milliárd dollárt költöttek ezekre.

Miután Bagdad 2003-ban az amerikaiak kezére került, az iraki polgárok sok ilyen palotát kifosztottak és leromboltak. Sok más palotát pedig az amerikai tengerészgyalogosok foglaltak el, akik a parancsnoki központoktól internetkávézóig mindenre használták őket. Most, hogy az amerikai csapatok már régen elvonultak, Szaddám minden korábbi palotáját állami tulajdonba vették. Néhányat kormányzati használatba adtak, másokat hagytak pusztulni, és van kettő, amely elérhető a látogatók számára.

A turistaként látogatható Szaddám Huszein-paloták a babiloni Szaddám-palota és az iraki Kurdisztán Garra-hegységének tetején található úgynevezett Madárfészek-palota. Előbbi különösen látványos: a fenséges előcsarnokból látványos lépcsők vezetnek fel a gigantikus termekbe, melyekből fantasztikus kilátás nyílik az Eufrátesz folyóra és az azt szegélyező pálmaligetekre.

Vízesések, kanyonok földjén és a mocsári arabok nyomában

Az utazás során az épített örökség felkeresése mellett jutott idő kirándulásokra is – Irak természeti szépségekben sem szenved hiányt. Kurdisztán zöldellő hegyei mellett főleg a festői kanyonok és a népszerű vízesések (Gali Ali Beg és a Bekhal) kápráztattak minket el.

Egy fél napot a Satt al-Arab mocsárvidékre is kirándultunk, ahol az úgynevezett mocsári arabok élnek. Mivel Szaddam Huszein idején sokan bujkáltak errefelé, a diktátor lecsapoltatta a mocsarat és a terület komoly károkat szenvedett. Ma már ismét megnyíltak a mocsarat tápláló vízforrások és ismét benépesült a vidék. A zegzugos csatornákon nádból készült csónakokkal suhantunk és a házigazdáinkkal nádkunyhóban reggeliztünk.

Ha most még nincs is sok turista Irakban, nem nehéz megjósolni, hogy ez a helyzet változni fog. Ha a béke tartósnak bizonyul és ennek híre elterjed utazós körökben, semmi akadálya nem lesz, hogy ez az ország rendkívül népszerű célpont legyen. Látnivalók akadnak bőven, a helybéliek kedvesek, a koszt fenséges, az árak alacsonyak – kell még pár közvetlen járat európai nagyvárosokból és Irak ott lesz az utazók térképén hamarosan!

#mocsári arabok #jezidi vallás