18. századi küzdelem a bankjegyhamisítás ellen

A pénz nagyon sokáig fémből készült érméket jelentett csupán, amelyeket olcsóbb fémekkel hamisítottak. Amikor azonban a papírpénz, vagyis a bankjegy megjelent, ezzel új eszköz került a hamisítók kezébe: a nyomtatás. Ez persze évszázadokkal ezelőtt nem volt olyan egyszerű, mint ma, ám ennek ellenére is védekezni kellett ellene.
A mai bankjegyekből jól ismertek az UV-fényben világító szálak, szemcsék, a vízjelek, a speciális módon nyomtatott területek és még számos apróság, amellyel a pénzkibocsátó nemzeti bankok igyekeznek minél inkább megnehezíteni a hamisítók dolgát, és minél inkább megkönnyíteni a hamisítvány felismerését.

Benjamin Franklin amellett, hogy az Egyesült Államok alapító atyái közé tartozott, feltalálóként vált a világban igazán ismertté, a bifokális lencsének vagy épp villámhárítónak köszönhetően, igazi polihisztor volt. Egy újonnan, a PNAS folyóiratban közzé tett kutatásban egy kevésbé ismert találmányát vizsgálták meg: a bankjegyhamisítás elleni védelmet. A kutatásról a Notre Dame Egyetem számolt be.

Franklin mintegy 2,5 millió bankjegyet nyomtatott az egykori amerikai brit gyarmatok számára, s amint azt a kutatásban feltárták, meglehetősen sajátos védelmi technikákat alkalmazott a hamisítás ellen. A kutatók a gyarmati időkből származó mintegy 600 bankjegyet vizsgáltak át, mintegy 80 éves időszakból. Ennek részét képezték azok a bankjegyek is, amelyeket Franklin nyomtatott, és olyanok is, amelyeket hamisítók készítettek.

„Franklin felismerte, hogy a gyarmatok politikai függetlenségéhez elengedhetetlen, hogy gazdaságilag is függetlenek lehessenek. A legtöbb ezüst és arany pénzérme, amelyet a brit amerikai gyarmatokra hoztak igen gyorsan elfogyott, amikor az import árucikkekért fizettek velük, így a gyarmatok a saját gazdaságukat nem tudták fejleszteni megfelelő pénzügyi alapok nélkül” – magyarázta Khachatur Manukyan, a kutatás vezetője.

Amikor Franklin 1728-ban megnyitotta a nyomdáját, a papírpénz viszonylag új ötlet volt még. Nem voltak standard bankjegyek, így elég volt nyomtatni valamit, ami hasonlított, és máris sikeres hamisítvány készülhetett. A hamisítványok miatt a papírpénz értéktelenné válhatott, ez pedig aláásta a gyarmatok önállósági törekvéseit. Erre válaszként Franklin számos biztonsági elemet épített be az általa 1739-től nyomtatott bankjegyekbe, amelyeknek köszönhetően megkülönböztethetőek voltak e papírpénzek.

Ahogy ma is, a bankjegynyomtatásnak egy lépéssel meg kellett előznie a hamisítókat, csak akkor maradhatott hiteles. Franklin ugyan annak idején feljegyezte ezeket a biztonsági jegyeket, ám a feljegyzései elvesztek, ezért mai technikával kellett utánajárni, mégis mifélék lehettek. Korábbról ismertek voltak például a Franklin által szándékosan ejtett íráshibák, vagy épp a bankjegy hátoldalának levélrajzolatában lévő kifinomult részletek. E rajzolat titkát csak az 1960-as években tárták fel, ekkor kiderült, hogy Franklin nem egyszerű művészi rézkarcot használt, hanem egy valódi levél lenyomatának mását nyomtatta a pénzeire.

A kutatók spektroszkópos és anyagvizsgálati módszerekkel jártak utána, miben voltak mások Franklin bankjegyei. Feltárultak a festék, a papír, a papírban lévő szálak tulajdonságai, azok az elemek, amelyek egyedivé tették e bankjegyeket.

Mik is voltak ezek az egyedi jegyek?

Az egyik leginkább egyedi a Franklin által használt festék volt. A kutatók meghatározták a gyűjteményükben lévő bankjegyeken a pigmentek összetételét. Kiderült, hogy a hamisítványok pigmentjében nagy mennyiségű foszfor és kalcium volt, míg a valódiakéban csak nyomokban fordult elő ez a két kémiai elem. Kiderült, hogy Franklin egy speciális festéket használt (és árusította is ezt), amit lámpafeketének neveztek.

A pigmentet növényi olajok elégetésével hozták létre, ez volt a legtöbb általa nyomtatott dokumentum festékanyaga is. (A festék fura nevét az adta, hogy eredetileg az olajlámpásokon összegyűlt korom gyűjtéséből eredt.) Azonban a bankjegyeihez Franklin nem ezt használta, hanem ásványi grafitból készült pigmentet. A többi nyomdász és a hamisítók is gyakran használták a csontfekete nevű pigmentet, amelyet csontok elégetésével készítettek.

Egyedi volt még a Franklin által készített bankjegypapír is. Ma fel se merül, hogy nem speciális papírra készülnek a bankjegyek, azonban ez nem mindig volt így, Franklin újító zsenije kellett hozzá. Az általa készített papírpéphez jellegzetes szálakat adtak hozzá, amelyeket a kész papír belsejében látni lehetett. (Ma hasonló biztonsági szálakként ultraibolya fényre érzékenyeket kevernek a papírhoz.) Korábban ezt a védelmi elemet egy 1844-ben született találmányhoz kötötték, ám a kutatócsoport bebizonyította, hogy Franklin már jóval korábban színes selyemszálacskákat dolgozott bele a papírjába.

Emellett Franklin bankjegyeinek papírjában egy muszkovit nevű ásvány szemcséit is megtalálták a kutatók. (Ezt az ásványt régebben a kályhák tűzterébe betekintő nyílás ablakaként alkalmazták, máriaüveg néven volt ismert.) A Franklin-papírban lévő muszkovit ugyan feltehetőleg a papír tartósságát igyekezett növelni, kiváló volt a hamisítók ellen is. Ennek köszönhetően egészen egyedi küllemű volt a Franklin által használt bankjegypapír.

Az amerikai függetlenségi törekvések és a bankjegyek ellen a brit gyarmatbirodalom „államilag” hamisított utánzatokkal igyekezett fellépni, amelyekkel elárasztották az akkor még gyarmati piacokat. Talán ennek is köszönhető, hogy a függetlenné vált országban aztán sokáig még a pénzérmék voltak a fő fizetőeszközök, és csak később, a 19. században jutott kiemeltebb szerep a bankjegyeknek ismét. Mindezek ellenére Franklin korát megelőző újításokat vezetett be, amelyek később is fontos részei maradtak a bankjegyek védelmének.