Kinga, Kunigunda, Kincső, Krisztina2024. július 24., szerda
Kultúra

A historizáló eklektika jelentős képviselője

2023.07.31.NG
National Geographic Magyarország

1926. július 31-én halt meg Hauszmann Alajos építész, a historizmus egyik legtevékenyebb és legjellegzetesebb magyarországi képviselője.

Kossuth Lajos (Országház) tér, Igazságügyi Palota (ekkor Magyar Királyi Kúria és Ítélőtábla), volt Néprajzi Múzeum. A felvétel 1898 körül készült.
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

 

Bajor eredetű családban született 1847. június 9-én, Budán, apja volt az orvostudományi egyetemen 1872-ben alapított első homeopátia (akkori szóval hasonszenvi) tanszék vezetője. Eleinte festészetet tanult, majd tizenhat éves korában elkezdte építészeti tanulmányait, és még ebben az évben kőművessegédként vállalt szerepet a Magyar Tudományos Akadémia székházának építésében.

Hauszmann Alajos
Forrás: Wikipedia/ A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 1914/17

Ezután iratkozott be a Műegyetemre, majd 1866-tól öt szemeszteren át a berlini Bauakademie építészhallgatója volt. Tanulmányainak elvégzése után bejárta Németországot és Franciaországot, Itáliában az olasz reneszánsz építészeti emlékeivel ismerkedett. 1868-ban lett tanársegéd, 1872-től az építészet nyilvános rendes tanára a Királyi József Műegyetemen, ahol negyvenkét éven át oktatott, így nagy hatást gyakorolt a magyar építészetre.
Első épülete az Erzsébet téri kioszk volt, amely később beépült az 1960-ban lebontott Nemzeti Szalonba. Korai művein az olasz reneszánsz formáit alkalmazta, ilyen a Teréz körút 13., a Batthyány-ház, a firenzei Strozzi-palota mása (régen itt volt a Központi Házasságkötő Terem), az Alkotmány utcai Bírósági épület, a Markó utcai gimnázium.

Erzsébet tér, a Kioszk épülete. A felvétel 1877 körül készült.
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

A Budapest második világháborús ostroma alatt lebombázott Duna-parti Tüköry-palotánál már 1874-ben acélgerendás födémet alkalmazott, a közbenső alátámasztásokat is vasoszlopokkal oldotta meg. 1882-ben neoreneszánsz tervekkel vett részt az Országház tervpályázatán, amelyet végül Steindl Imre nyert meg.
Későbbi épületein a barokk stílus elemei és a kőarchitektúra jelenik meg. Az Igazságügyi Palota (a közelmúltig Néprajzi Múzeum) hatalmas portikusza a berlini Reichstagéra emlékeztet, az épület középső részét dongaboltozatos csarnok tölti ki, látványos neobarokk lépcsőrendszere miatt több filmet is forgattak itt. A szobordíszekkel ékes New York-palota a Nagykörút szó szerint legkiemelkedőbb épülete, karcsú tornya az ostrom alatt és 1956-ban is elpusztult. Földszintjén kapott helyet a legendás kávéház, amely az 1900-as években irodalmi és művészi asztaltársaságok, szerkesztőségek törzshelye volt. A biztosítótársasági, majd sajtószékház luxusszállodává alakítása 2006-ban fejeződött be.
Legmonumentálisabb munkája az 1891-ben, Ybl Miklós halála után átvett budai királyi palota. A krisztinavárosi szárnyat elődje szellemében fejezte be, a dunai oldal bővítésének alapkövét 1896-ban rakták le. Az északi szárnyépületet a Szent György térig meghosszabbította, így a városképbe harmonikusan illeszkedő, az Országháznál is nagyobb, szimmetrikus együttes jött létre. Portikuszt, nyitott díszlépcsőt és álkupolát emelt a tengelyben, a túl hosszú épületet manzárdtetőkkel, tetőablakokkal, csúcsokkal tagolta. Az épületegyüttes a második világháborúban erősen megsérült, az újjáépítés során valódi kupolát emeltek rá, és múzeumokat, könyvtárat helyeztek el benne. Az ő nevét viseli a budai Várnegyed megújításának 2014-ben elfogadott terve.
Hauszmann tervei szerint épült a Nagyvárad téri Szent István és az Erzsébet (ma Sport) Kórház, ezek voltak az első pavilonrendszerű intézmények Magyarországon.
Vidéki kastélyai közül említendő a rátóti Széll-, a nádasdladányi Nádasdy-kastély átalakítása, ő tervezte a fiumei kormányzósági palotát, a kolozsvári egyetem egyes épületeit és a Nyitra vármegyei közkórházat is. Utolsó nagy műve a Műegyetem főépülete, amelyen az eklektikus elemeket mérsékeltebben alkalmazta, a hangsúlyt a reprezentatív részletekre: a főbejáratra, az aulára és a lépcsőházakra helyezte.
Hauszmann főúri életet élt: vadászott, vitorlázott, sokat utazott, a legfelső körökkel állt kapcsolatban. A historizáló eklektika jelentős képviselőjeként nem használta a népi díszítmények, Lechner Ödön szecessziós stílusát is bírálta.
1922-ben lett a Műegyetem tiszteletbeli doktora, 1924-ben az MTA tiszteleti tagja. Hosszú és sikeres pályafutása alatt elnöke volt az Országos Középítési Tanácsnak, a Képzőművészeti Társulatnak és a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek, megkapta a Ferenc József-rend nagykeresztjét, Szombathely díszpolgára volt. Hauszmann Alajos 1926. július 31-én halt meg Velencén.
A Műegyetem a legjobb építész-diplomaterveket Hauszmann Alajos díjjal jutalmazza, az életművét ismertető albumot 2004-ben adták ki.

Forrás: MTVA Sajtóarchívuma

Hozzászólások

Látványos videón az idei Kékszalag

Látványos videón az idei Kékszalag

Kószó András többek között drónok segítségével dokumentálta az eseményt.

Titokzatos maja építményt találtak a föld alatt

Titokzatos maja építményt találtak a föld alatt

A struktúra egy rituális labdapálya alatt található.

Több száz éves üvegedényeket hoztak fel a tengerből

Több száz éves üvegedényeket hoztak fel a tengerből

Egy, az oszmán korra datálható roncs nyugodhat a bulgáriai Burgasz partjainál.

Korlátozzák a görögországi régészeti helyszínek látogatását

Korlátozzák a görögországi régészeti helyszínek látogatását

A szélsőséges hőség miatt a legforróbb órákban nem lesznek nyitva a látványosságok.

Több száz éves hangszereket hoztak fel egy horvátországi hajóroncsból

Több száz éves hangszereket hoztak fel egy horvátországi hajóroncsból

A szakértők szerint világviszonylatban is egyedülálló felfedezésről van szó.

National Geographic 2024. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket