3600 éve már szénnel tüzeltek Kínában

Habár a szén felhasználása az ipari forradalom kezdetével vált csak igazán kulcsfontosságúvá, alkalomszerűen már korábban is tüzeltek vele, akár fémek olvasztásához, akár forró fürdők vizének melegítéséhez volt szükség a hőjére. Egy nemrégiben a Science Advances folyóiratban közzé tett felfedezés egészen korai használatáról számolt be.

A széntüzelés legkorábbi igazolt korú jeleit eddig 2500 évvel ezelőttről ismertük néhány, főként kínai régészeti leletből, Európában csak az időszámításunk kezdete utáni időkben, a római birodalomhoz tartozó Britanniában kezdték el használni. Ugyan vannak ennél korábbi, lignit égetésére utaló nyomok is, ám azok vagy nem egyértelműek, vagy nem lehet pontosan meghatározni a korukat.

Északnyugat-Kínában egy késő bronzkori régészeti helyszínen (Csizsentajkoukou, vagy angolos átírással Jirentaigoukou) sikerült egy kínai kutatócsoportnak bebizonyítania, hogy nagy mennyiségben használtak szenet. A leletekből az is kiderült, honnan származhat a felhasznált szén, illetve arra is rámutattak a szakemberek, hogy más tüzelőanyagok fogytával fordultak a helyiek e forráshoz. A Tiensan hegyeinek lábánál elhelyezkedő lelőhelyre a betelepülő emberek jellegzetes kerámiákat és lábasjószágot hoztak magukkal amellett, hogy kifinomult bronzművesek is voltak. A település feltárása során számos építményben bukkantak rá a szén maradványaira, az egészen kicsi törmeléktől a tojás méretű rögökig. A szenet mind a tűzhelyekben, mind az olvasztásához használt kemencékben égették, és a leletek alapján úgy tűnik, közkincs volt, mindenki igényei szerint használhatta. Ráadásul nemcsak alkalomszerűen, hanem nagy mennyiségben és rendszeresen.

A kutatók a lelőhely 5 kilométeres környezetében hat olyan helyszínt is azonosítottak, ahonnan hozzájuthattak a bronzkori emberek a szénhez. A szén itt könnyen hozzáférhető volt, és olyan törmelékes állagú, hogy akár kézzel, akár egyszerű eszközökkel is kifejthették a kőzetből.

A hat helyszín szénmintáit összehasonlították azokkal, amelyeket a lelőhelyen találtak, és kiderült, hogy azt a három „bányát” használták, ahol a legjobb minőségű, legmagasabb hőfokon égő szén volt.

A lelőhelyen korábbi rétegekből még nem került elő szén, csupán a különféle fák és cserjék égetésének maradványai. Eleinte a jobb fűtőértékű fenyőféléket használták, azonban fokozatosan átálltak a kevésbé jó lombhullató fajokra az itt élők. A fémművességhez rengeteg éghető anyagra volt szükségük az embereknek, így valószínűleg kimeríthették a környék megfelelő faállományát. A kutatók úgy gondolják, hogy amíg rendelkezésre állt elegendő faanyag, addig azt használták, majd, amikor ez a készlet kimerült, akkor folyamodtak a szénhez.

A szabadban látható szénrétegek manapság öngyulladás útján, füstöt kibocsátva is megmutatják jelenlétüket, a szakemberek úgy vélik, ez vezethette el a bronzkori lakosokat a szén felhasználásához. Valószínűleg a most feltárt település lakói lehettek a térségben a szén felhasználásának úttörői, és ennek köszönhetően virágzásnak indult a település, és nagyobb léptékűvé vált a fémművesség is.