Gyönyörűen megmunkált ősi elefántcsont tárgyra bukkantak

A szakértők szerint a lelet egy előkelő júdeai nő számára készülhetett.

Elefántcsontból faragott ősi luxustárgyat találtak Izraelben – olvasható az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) közleményében. A lelet a Júdai Királyság korából, az időszámítás előtti 9-8. századból maradt fenn.
A tárgy akkor került elő, amikor átszitálták egy, a Dávid Város Nemzeti Parkban 2007-ben végzett ásatás földjét. A lelet a korabeli Jeruzsálem elitjének lakóhelyéről származik, a 2 centiméter magas, faragott dísz egy gránátalmán ülő galambot ábrázol. A gránátalma tövében lévő kis lyuk arra utal, hogy a tárgyat eredetileg valószínűleg egy rúdhoz rögzítették.
Debbie Ben-Ami, az IAA munkatársa szerint a lelet egyedülálló. Korábban találtak már ebből az időszakból származó kis gránátalmás nyélfejeket, a mostani darabot azonban a galamb és a gránátalma kombinációja különlegessé teszi. Ez két olyan szimbólum, amelyet elsősorban nőkkel társítanak. „A gránátalmát bőséges magjai és erős, vörös színe miatt olyan szimbólumnak tekintik, amely áldást hoz a nőkre. A galamb már nagyon régi idők óta női istenségek, például Mezopotámiában Istár jelképeként szolgál, és valószínűleg Izrael földjén is a helyi istennők szimbóluma volt” – nyilatkozta a szakember.
„Egy ilyen tárgynak számos felhasználási módja lehetett, így hajcsatként vagy kozmetikai eszközként szolgálhatott, de talán még orsócsavar is lehetett, amelyet gyapjú- vagy vászonszövéshez használtak, ezek mind nők által gyakorolt munkák. Úgy tűnik, hogy ez a bájos lelet egy olyan, a közösségben magas státuszú nő tulajdonában állt, aki a Júdai Királyság idején Dávid városában lakott” – tette hozzá.